Vissza a realitáshoz!

2014. május 12. 08:46

A múlt évben véget ért egy hatéves visszaesési periódus, a jövendölések alapján pedig most évről évre bővüléssel kalkulálhatunk. De ez nem jelenti azt, hogy hamarosan visszaállnánk a négyszázalékos pályára.

2014. május 12. 08:46
Szajlai Csaba

„Gyakorlatilag az aktualizált konvergenciaprogramnak az a lelke, hogy alacsony marad az államháztartási hiány, szép lassan növekszik a gazdaság – 2017-re elérjük a háromszázalékos éves bővülést –, túl nagy inflációs veszély pedig a közeljövőben sem fenyeget bennünket. Ami pedig a további lényeges elemeket illeti, nő Magyarországon a beruházási hajlandóság, a háztartások fogyasztása is erőre kap, s javul a foglalkoztatási helyzet. A konvergenciaprogramból persze kiolvasható, hogy csodák nem várnak ránk pár év távlatában. De örülhetünk annak, hogy tavaly megállt a visszaesés. Igaz, arra meg nem számíthatunk, hogy a gazdaság rövid távon a válság előtti szinten fejlődhet. Momentán kétszázalékos éves dinamika van a levegőben. Ám kétségtelen, hogy elkezdtünk visszakapaszkodni! 

Van is hová. A múlt évben véget ért egy hatéves visszaesési periódus, a jövendölések alapján pedig most évről évre bővüléssel kalkulálhatunk. De ez nem jelenti azt, hogy hamarosan visszaállnánk a négyszázalékos pályára. Európában sem nagyon vannak ilyen gyorsan növekvő gazdaságok, és úgy tűnik, a kormány sem számol ekkora lendülettel. Viszont rögzíteni kell, hogy talán soha nem volt ilyen kedvező a magyar gazdaság számára a külső környezet a finanszírozás szempontjából, ám ez nem fog örökké tartani. Vagyis a pozitív adatsor nem csupán Magyarország érdeme. 

Nyitott, kis piac vagyunk, a külföldtől függünk. Ha például nincsenek az európai uniós fejlesztések, és nem jön a vállalati működőtőke, állampapírjainkat pedig nem vásárolják a Lajtán túli intézményi befektetők, máris mínuszba fordul a mérleg. Eközben azonban lebegjen a szemünk előtt az is, hogy a pénzügyi befektetők még óvatosak, az adatok pedig csak fordulatot jelentenek, nem áttörést.”

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Tündér_Lala
2014. május 12. 09:51
Amit tehetünk, hogy itthon megfelelő környezetet teremtünk a növekedéshez. Az európai környzettől sok minden függ. (Ukrán helyzet alakulésa nagyon nem mindegy) A hazai gazdaság támogatásának korlátja a felhalmozott államadósság továbbá a külső piaci lehetőségek korlátozottsága. Dolgoztak és nyilván dolgozni is fognak a lehetőségek növelésén gőzerővel. Honnan tudja a szerző, hogy hogyan alakul a világpolitika és gazadaság ?
bunko_jobbos
2014. május 12. 09:30
Ez a faszi soha sem mond semmi újat, csak hétről-hétre összefoglalja azt, amit a "mainstream" gazdasági elemzők (valójában ők i csak szolgák) sulykolnak. A neve inkább: Szajkózó Csaba. Egyébként meg a kormány azért nem írta le, amit gondol, mert örökké csak kötekedtek vele. Szerintem ők még most is az 5-6%-es növekedésben hisznek. Én is.
KannibálTatárÚr
2014. május 12. 09:28
Már megint a működőtőke utáni vágyakozás. Az pedig már nem jön nagyobb mértékben. A hazai válalkozásokat kell támogatni, ha lehet államiakat. A magánválalkozók nem képesek a sok évi lemaradást kompenzálni. Segíts magadon, Isten is megsegít.
kjkj945
2014. május 12. 09:22
"Nyitott, kis piac vagyunk, a külföldtől függünk. " Pontosan!! Mert kiárulták az országot. Az a realitás, hogy nem vagyunk emiatt a mélyponton és az alagútba csak befelé megyünk. És semmi kilátás nincs arra, hogy változzon a helyzet! Irány a rabszolgaság!! Vagy el lehet menni!!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!