Magyar média: Gerkens a legbefolyásosabb, Simicska a második

2014. május 08. 07:06

Immár hetedik éve áll Dirk Gerkens, az RTL Klub vezérigazgatója a magyar média legbefolyásosabb embereit felvonultató lista élén. A Marketing & Média folyóirat által összeállított rangsoron a tavalyi jelentős médiaipari tulajdonosváltások csak kis mértékben éreztették hatásukat.

2014. május 08. 07:06

A hetedik éve összeállított Top 50 - A legbefolyásosabb emberek a magyar médiaiparban című listán – amelynek tartalmáról a folyóirat tájékoztatta az MTI-t szerdán – egyet előre lépve, a második helyre került Simicska Lajos, a Mahir vezérigazgatója, helyet cserélve Simon Zsolttal, a TV2 vezérigazgatójával. Négy hellyel került jobb pozícióba Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom vezérigazgatója, Pallagi Ferenc, a Bors főszerkesztője pedig belépett az első tízbe.

Először került fel a listára Karas Monika, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnöke, aki a tizenkettedik helyen áll, Szabó László Zsolt, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap megbízott vezérigazgatója pedig a 28. helyet kapta a szakmai zsűritől.

A legnagyobb árbevételű médiavállalat, az RTL Klub vezetői közül szerepelnek a legtöbben, összesen öten az ötvenes rangsorban, közülük Vidus Gabriella kereskedelmi igazgató a hatodik, Kolosi Péter, az RTL Klub és kábelcsatornáinak programigazgatója pedig a kilencedik. A TV2 mellett az Axel Springer és a Ringier topvezetőinek helyét sem rengette meg a tulajdonosváltás. Előbbi, Bayer József a negyedik a listán, míg Mihók Attila a hetedik. Szabó György, az elmúlt hónapban tulajdonost váltó Sanoma Media Budapest vezérigazgatója viszont a tizenharmadik helyre szorult, hatot visszalépve.

A bevételüket döntően a lappiacról szerző vállalatvezetők és tulajdonosok tízen vannak a listán, az online piacon működő médiavállalatokat öten képviselik. A rádiók idén sem erősek, egyedül Nyerges Zsolt (11. hely) sorolható ide a Class FM és a Lánchíd Rádió társtulajdonosként.

2014-ben öt főszerkesztő jutott be a Top 50-be, közülük viszont kizárólag főszerkesztői tevékenységüknek köszönhetően csak hárman: Uj Péter a 444.hu-tól, Dudás Gergely, az Index főszerkesztője és a Blikk szerkesztőségét irányító Murányi Marcell.

(Fotó: mmonline.hu)

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Ángyán Páván
2014. május 09. 03:36
Köztudott ugyanis, hogy a szocialista Vancsiknak kiterjedt kapcsolatrendszere volt az éjszakai alvilági élet szereplőivel. A honatya rendszeres látogatója volt helyi kaszinóknak, mi több, családja különböző szálakon érintett egy, az egész országra kiterjedt szerencsejátékipari hálózatnak, a Patriot cégláncnak az ügyében. A vállalkozások irányítása Vancsik legjobb barátja, Cs. József kezében összpontosul, aki egyes információk szerint milliárdos vagyonra tett szert. Vancsik Zoltán fia, illetve lánya is gyanús kábítószerügyek részeseivé váltak. http://mno.hu/migr_1834/elhunyt-vancsik-zoltan-831264 Szal mi a helyzet Kolumbia-Alsón?
Ángyán Páván
2014. május 09. 03:30
Ez azért vicces, mert Vancsik Zoltán mondta, akinek fiát és lányát is droggal kapták el. A papa később rejtélyes körülmények között megboldogult.
Laibach
2014. május 09. 03:28
„Dr. Simicska Lajos és Tóth Béla miatt hagytam el a pártot. Ugyanis nem szerettem őket. Nagyon nem. Dr. Simicska körül egyre több volt a fegyveres őr, s lassan kezdtünk úgy kinézni, mint valami kokainbáró rezidenciája Kolumbia alsón.” by Bayer Zsolt
VakzKommondor
2014. május 09. 03:28
Elhagytad mi, kis szarházi szlovákrendszámos. Szart se hagytál el. És a simicska újra kétharmadot kapott.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!