Miniszter lehet Rogánból és Lázárból

2014. március 25. 09:44

Néhány helyen egészen biztosan változik majd a kormány összetétele, ha nyer a Fidesz-KDNP a választásokon. A Népszabadság szerint biztosan távozik többek között Martonyi János, Hoffmann Rózsa és Németh Lászlóné; Lázár János immár miniszterként irányíthatja majd a Miniszterelnökséget, Rogán Antal pedig szintén miniszterként az uniós pénzekért felelhet majd. Kósa Lajos lehet a Fidesz új frakcióvezetője.

2014. március 25. 09:44

A Fidesz-KDNP győzelme esetén többségében változatlan marad a kormány összetétele, de azért néhány poszton lesznek cserék – írja a Népszabadság kormánypárti politikusokra hivatkozva. A lap úgy tudja, hogy az államtitkárok között lehet komolyabb cserékre számítani, mivel Orbán Viktor a következő ciklusban szakértők helyett inkább fideszes (és KDNP-s) politikusokat látna szívesen a székekben.

A Népszabadság információi szerint Lázár János tovább vezetheti a Miniszterelnökséget, de immáron miniszteri rangban, és a felügyelete alá kerülhet a közigazgatás is az igazságügyi tárcától.

Távozhat viszont Szócska Miklós egészségügyi államtitkár, aki valószínűleg visszatér az egyetemi szférába. Az ő helyére a lap szerint Zombor Gábor, Kecskemét polgármestere, Sélleiné Márki Mária OEP-főigazgató és Velkey György, a kórházszövetség elnöke az esélyes. Illetve felmerült Kovács József, az egészségügyi bizottság elnökének neve is.

Szintén távozik Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár, az ő utódjaként Hoppál Péter Fidesz-szóvivőt emlegetik a lap szerint.

Miniszter lehet Rogán Antalból is, aki Németh Lászlóné helyét veheti át a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium élén. Rogán a tervek szerint kifejezetten az uniós pénzek kezelésével foglalkozik majd. A pozícióváltás miatt új frakcióvezetője lesz a Fidesznek, a Népszabadság szerint ezt a posztot Kósa Lajos kaphatja meg.

A Külügyminisztérium élén is változások várhatóak. Martonyi János helyét Csák János londoni nagykövet veheti át, vagy ha ő nem aspirál a székre, akkor egy karrierdiplomata. Szijjártó Péter a jövőben is a „keleti nyitással” foglalkozik majd de immár miniszteri vagy miniszterelnöki kabinetfőnöki szinten.

A lap forrásai szerint Hende Csaba honvédelmi miniszter és Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter posztja is kérdéses még. Balog Zoltán és Varga Mihály viszont szinte biztosan a helyén marad.

Ha nyer a Fidesz, Navracsics Tiborból EU-biztos lehet – írja a Népszabadság.

Összesen 56 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
=nessuno=
2014. március 25. 19:08
Isten irgalmazzon Magyarországnak! Nem gondoltam, hogy még Németh Lászlónét sírom vissza...:)
Sötétbenbújkálóellenforradalmár
2014. március 25. 12:15
Belőlem is lehet miniszter. Kiből nem?
freehckr
2014. március 25. 11:57
F*sz és szopó... melyik melyik?! :)
pedroamigo
2014. március 25. 11:15
Rogán és Lázár jó választás, mindenhez értenek. Hoppálból is lehet még egy új Drazsé, kellően gátlástalan.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!