Megmentené a Dunaferrt a Jobbik munkacsoportja

2013. szeptember 13. 18:22

A Jobbik megalakította azt a munkacsoportot, amely az ISD Dunaferr Zrt. jelenlegi krízisére megoldási javaslatcsomagot fog kidolgozni jelentették be a párt politikusai pénteken, Dunaújvárosban.

2013. szeptember 13. 18:22

Pintér Tamás önkormányzati képviselő elmondta, hogy a munkacsoport tagjai megbeszélést folytattak a cégcsoport helyzetét jól ismerő szakemberekkel a városban. A munkacsoport különböző megoldási javaslatokat fog kidolgozni, amelyeket 1-2 héten belül bemutatnak – tette hozzá. Bertha Szilvia, a párt országgyűlési képviselője közölte: gazdasági és munkahely-teremtési szempontból is átfogó megoldást keresnek. Szerinte a kormány nem gondolja komolyan a társaság felvásárlását, egyre kisebb jelentőséget tulajdonítanak a problémának, hiszen Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter helyett Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár tárgyal a Dunaferr menedzsmentjével.

Úgy vélte, hogy a kormánypártok a választások miatt időhúzásra játszanak, miközben jövőképet kellene mutatni a dolgozóknak. Volner János, a Jobbik frakcióvezető-helyettese hangsúlyozta, hogy nemcsak Dunaújváros, hanem egész Magyarország szempontjából stratégiai fontosságúnak tartják a Dunaferrt és a magyar acélgyártást. Jelezte, hogy a Jobbik fejlesztéspárti elképzeléseken dolgozik és komolyan gondolják, hogy az acéltermékek jelenlegi feldolgozottsági szintjének emelésével előre lehet menekülni és stabilizálni lehet a cég gazdálkodását.

Felszólította a kormányt, hogy tétlenségével ne súlyosbítsa tovább a helyzetet, hanem nyújtson segítő kezet a társaságnak, csakúgy, mint az Audinak vagy a Mercedesnek, amelyek munkahelyteremtő támogatásként, munkavállalónként milliós nagyságrendű támogatásokat kapnak.

Összesen 33 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kjkj945
2013. szeptember 14. 12:45
Ki tartja őket vissza?? Mentsék!!!
Gregorius
2013. szeptember 14. 12:30
Én azt is megvizsgáltatnám, hogy az odatelepült Hankook abroncsgyár nem tervez-e további fejlesztéseket. A végső esetben -nincsen elég piacképes termék- esetleg mégis felszabaduló munkaerőt talán itt lehetne még foglalkoztatni. (Acélipari dolgozót nem lehet varrodába küldeni, gumigyárba viszont már inkább...) Az egyébként nyilvánvaló, hogy először azt kell megvizsgálni (profi szakértők...), hogy a jelenlegi technológiával mennyi eladható terméket lehet gyártani, és mennyibe kerülne a fejlesztés.
egysegelem
2013. szeptember 14. 00:56
Ahhoz kepest, hogy alig van a Jobbikban aki irni olvasni tud es kessel villaval enni, eleg sok munkacsoportot alakitanak. :)))) Fogadok a vege valami olyasmi lesz, hogy zavarjak el a kulfoldi tulajdonost es vegye at az allam, vagy valami hasonlo zsenialitas.
várúr
2013. szeptember 13. 22:06
Most, hogy a Jobbik is megment, biztos felível a hazai acélipar. Meleghegermű, öntőde, kovácsolda, acélos tekintetű Jobbik kart-karba öltve a csillogó tekintetű vasmunkásokkal. Várom a Jobbik nehézipari szakértői előremutató javaslatát. Különösen Novákét, Dúró Dóráét, Volner tiszthelyettesét és így tovább.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!