A DK további tárgyalásokat javasol az MSZP-nek

2013. szeptember 09. 14:41

Gyurcsány Ferenc hétfőn levelet küldött Mesterházy Attilának, amelyben javaslatot tett a két párt közötti, az ellenzéki együttműködésről szóló tárgyalások folytatására – derül ki az MTI birtokába került írásból.

2013. szeptember 09. 14:41

Az írás szerint a DK továbbra is fenntartja korábbi javaslatait. Gyurcsány Ferenc a levélben viszont nem válaszolt a Mesterházy Attila által pénteken feltett kérdésekre. A DK elnöke azt írja, most annak a tárgyalási szakasznak kell jönnie, amelynek során megállapodnak egy remélt MSZP-DK közös listáról és az egyéni körzetekben indítandó közös jelöltekről. Hozzáteszi: levelezés helyett viszont tárgyalást javasol és úgy látja, ha valamennyi kérdésben őszintén tudnak beszélni, akkor a hétvégéig megállapodhatnak. Mesterházy Attila pénteken írt levelet Gyurcsány Ferencnek. Ebben úgy fogalmaz: a tárgyalások előre mozdítása, valamint a kormányváltáshoz szükséges szavazatmaximalizálás érdekében több kérdésre is választ szeretnének kapni a következő tárgyalási forduló előtt.

A szocialisták egyfelől tudni akarták, hogy a DK hány egyéni választókerületre tartana igényt, ezek mely körzetek lennének és kiket indítanának ezekben a választókerületekben. Emellett azt is tudakolta, hogy a DK hány listás helyet szeretne, kiket javasolnának ezekre a helyekre és pontosak-e azok „a sajtóban megjelent következtetések”, amelyek szerint a Demokratikus Koalíció a lista második helyére a párt elnökét, Gyurcsány Ferencet kívánja jelölni.

Összesen 25 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kjkj945
2013. szeptember 09. 20:59
dinka dinka marad bösme 2. szeretne lenni a maszop listán!! LOL
Hőhe
2013. szeptember 09. 20:49
Legközelebb videó is lesz a levél mellé, a "ha én egyszer kinyitom a számat" embör (cusi) előadásában
Török, Gábor!!!
2013. szeptember 09. 16:57
Ferenc mellőzésével sokat veszítene a magyar szórakoztatóipar, meg a közönség is. Úgyhogy csak hajrá, fel arra a listára!
Ombudsmanyus
2013. szeptember 09. 15:26
Gyurcsányt nem az MSZP listájára kéne felvenni. Induljon el egyéniben, mondjuk ott ahol lakik, a II. kerületben, aztán meglátjuk mire viszi. Ha ott beszavazzák, hát legyen képviselő.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!