Uniós támogatással hoznák létre az egyéni nyugdíjszámlákat

2013. június 11. 15:43

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) a saját honlapján közzétette az egyéni nyugdíjszámlák megteremtését célzó projekt leírását, amelyet az Elektronikus Közigazgatás Operatív Program keretében, 1,3 milliárd forint uniós támogatásból finanszírozna.

2013. június 11. 15:43

A támogatás a projekt összes elszámolható költségének 100 százaléka. Az egyéni számlák létrehozásához a támogatásból eszközöket és szellemi tulajdont is lehet vásárolni, továbbá projektmenedzsment és egyéb szolgáltatás is igénybe vehető. A projektre közbeszerzést kell kiírni.

A befejezés legkésőbbi időpontja 2014. június 30. Eddig a határidőig a projektnek el kell készülnie, beleértve a záró elszámolási csomag könyvvizsgáló általi hitelesítését is.

Az előzményekről annyit tartalmaz a projekt leírása, hogy a társadalombiztosítási egyéni számla-rendszer kialakításának előkészítését az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság (ONYF) még tavaly megkezdte. Ezt az indokolta, hogy az akkor előkészítés alatt álló jogszabálytervezet szerint a biztosítottak számára már 2013. májusától elérhetővé kellett volna tenni a nyilvántartást.

Idén április 29-én hatályba lépett a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló törvény módosítása. Ebben az szerepel, hogy az egyéni számla a biztosított után 2012. december 31-ét követő időszakra a bevallott (nem a befizetett) nyugdíjjárulék összegére vonatkozó, az állami adóhatóságtól átvett adatokat tartalmazza.

A jelenlegi jogszabályi környezet alapján a konstrukció célja a sajátszámla kialakítása, egy elkülönített, erre a célra létrehozott nyilvántartási adatbázisban. A számla vezetésére 2013. június 1-jétől az ONYF-et jelölte ki a kormány.

Összesen 32 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
HSL
2013. június 11. 21:13
nekünk ajrópa nem diktálhat! eltapsoljuk a kassza maradékát is!
kjkj945
2013. június 11. 17:55
http://www.1000ev.hu/index.php?a=3&param=8027 http://www.kszemle.hu/kiadvany/Augusztinovics_-_Korkep_reform_utan/ch02.html
Mystes
2013. június 11. 17:47
Egyetek pénzt, basszátok meg!
NeMá
2013. június 11. 16:24
A manyup egy strukturális átalakítás volt. Most nem kell évente milliárdokkal kipótolni ami hiány támadt maszopék idejében a nyugdíj kasszában! Közben a külföldi pénztártulajdonosok szívták az ország vérét! Elzártak egy pénz szivattyút!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!