Változnak az idők nyugaton
Kedves Nádas Úr! Az „előkelő” német barátai most csúnyán elbántak Önnel.
Szijjártó Pétert és más képviselőket kérdezett az Index Habony Árpádról.
Az Index Riszpekt Ház című parlamenti magazinja kormánypárti képviselőket kérdezett arról, hogy mit tudnak Habony Árpádról, a miniszterelnök főtanácsadójáról, akit 2011-ben két év próbaidőre bocsátott a Fővárosi Bíróság garázdaság miatt.
Babák Mihály azt mondta: „Halovány dunsztom sincs, tényleg nem ismerem”. Tasó László szerint Habony „segíti az arculat megtervezését, kommunikációs tanácsokat is ad” a Miniszterelnökségnek. Pálffy István elmondta: „a különböző bulvár és kereskedelmi médiás megjelenéseket is kezeli egy olyan csapat, amelynek ő valamilyen észecgébere”. Szijjártó Péter pedig kijelentette, hogy szeretett Habonnyal együtt dolgozni.
Kósa Lajos arra a kérdésre, hogy mi a főtanácsadó szerepe a kormány működésében, csak annyit mondott: „Szerintem semmi”, majd elgondolkodott, hogy van-e egyáltalán ilyen főtanácsadói cím az országban. Hozzátette: „Rendszeresen szoktam vele találkozni, szoktunk is beszélni. Nem szoktunk mindenben egyetérteni”.