Répássy: Történelmi jelentőségű az új Ptk. elfogadása

2013. február 12. 12:14

Történelmi jelentőségű eseménynek tartja az új polgári törvénykönyv (Ptk.) hétfői parlamenti elfogadását az igazságügyi államtitkár.

2013. február 12. 12:14

Répássy Róbert keddi budapesti sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, az első demokratikusan elfogadott kódex a hétfőn jóváhagyott, amit több mint egy évtizedes előkészítő munka és egy féléves országgyűlési vita előzött meg. A több mint két tucat jogtudós részvételével előkészített új, mintegy tízezer szabályt tartalmazó Ptk. jelentősége abban áll, hogy kiterjeszti a szabadságjogokat, megerősíti az egyén önrendelkezési jogát – mondta az államtitkár. Megjegyezte, hogy a kabinettől nem érkeztek a jogszabályhoz olyan módosító javaslatok, amelyekkel ne azonosult volna a kodifikációs bizottság elnöke. A 2014. március 15-i hatálybalépést Répássy Róbert úgy értékelte, hogy keresve sem lehetne jobb időpontot találni, mint a polgári forradalom évfordulóját.

A tájékoztatón Mátrai Márta fideszes országgyűlési képviselő, az alkotmányügyi bizottság tagja rendkívüli változásnak nevezte, hogy a családjogi törvény bekerült a Ptk.-ba. A családjogi könyv alapelvei közé sorolta a házasság, a család, a kiskorú gyermek védelmét, valamint a házastársak egyenjogúságának elvét. A politikus azt mondta, a – kötelmi jog között szabályozott – élettársi kapcsolatok esetében sem csorbult semmilyen jog, hiszen „az élettársak joga még inkább kiteljesedett” azzal, hogy ha gyermeket vállalnak, akkor megilleti őket mind a lakhatással, mind pedig a tartással kapcsolatos jogi előny. A regisztrált élettársi kapcsolatról szólva Mátrai Márta emlékeztetett, hogy az nem került be az új Ptk.-ba, ugyanis eddig sem volt része, mert egy külön jogszabály rendezi.

Azzal kapcsolatban, hogy az Alkotmánybíróság (Ab) tavaly decemberben kihirdetett határozatával megsemmisítette a családvédelmi törvény egyes, az öröklési szabályokkal, valamint a család fogalmával összefüggő rendelkezéseit, Répássy Róbert úgy reagált: megvizsgálták az Ab-határozatot, és úgy ítélték meg, a testület nem hozott olyan rendelkezést, amely érintené a Ptk. szabályozását. Kérdésre válaszolva hangsúlyozta, hogy az élettársak jogi szabályozása a jelenleg hatályos szabályokhoz képest nem változott, sőt közös gyermek esetén erősödött az élettársi kapcsolat jogi elismerése.

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Gombóc XVI. Artúr
2013. február 12. 13:33
Aztán ez is majd annyiszor fog módosulni, mint a "történelmi Alaptörvény"?
orbán(c)
2013. február 12. 13:03
Előre félek a fidesz féle történelmi jelentőségű dolgoktól.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!