Az Oktatói Hálózat elhibázottnak tartja a mai részmegállapodást

2013. január 21. 17:39

Az Oktatói Hálózat a minimális részeredmények ellenére egészében elhibázottnak tartja a HÖOK és az Emberi Erőforrások Minisztériuma között hétfőn megkötött részmegállapodást.

2013. január 21. 17:39

Az Oktatói Hálózat az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményben kiemelte: a felvételi keretszámokra vonatkozó követelés kivételével a megfelelő garanciák és konkrét kötelezettségvállalások híján nem látják annak a biztosítékát, hogy a tárgyalási alapként kezelt hallgatói pontok megvalósuljanak. A megállapodás szövege álláspontjuk szerint óhajokból és homályos törekvésekből álló, elnagyolt vázlat, amely nem rögzít pontos célokat, feltételeket, határidőket. A kormány a  tárgyalásokat elsősorban saját kommunikációs céljaira használja fel, miközben a felsőoktatás sürgős megoldásra váró problémáit elodázza – írták.

Az Oktatói Hálózat félrevezetőnek tartja azt a megfogalmazást, hogy „…2013-ban folytatódjék a felsőoktatás átfogó átalakítása…” Meggyőződésük, hogy a jelenlegi kormányzat által elkezdett átalakítások rossz irányt jelöltek ki, lényegében a felsőoktatás leépítését célozzák. A felsőoktatás – általuk is szorgalmazott – átfogó reformjának pontosan az ellenkező irányba kell mutatnia. A helyzet tényeken alapuló értékelésére és világos, az európai fejlődési trendekhez és követelményekhez igazodó preferenciák megfogalmazására van szükség.

Szerintük a korábban diszkriminált 16 szakon a 10-20 százalékos bekerülési küszöb nagyon alacsony, figyelembe véve, hogy a legnépszerűbb szakokról van szó, ahova még 2012-ben, a radikális keretszámcsökkentés után is a felvételizők 48 százaléka törekedett. (Akkor a felvettek között 27 százalék volt az arányuk.) Félőnek tartják, hogy az alacsony biztonsági küszöb csak a jómódú családok gyermekeinek ingyenes tanulását fogja biztosítani. 

Hozzátették, a miniszter által meghúzott, rendkívül magas ponthatárok ugyanebbe az irányba mutatnak, lényegében az elitegyetemek elitszakjainak elitdiákokkal való megtöltését teszik lehetővé. A részmegállapodás nem tartalmaz semmilyen érdemi kötelezettségvállalást a felsőoktatási elvonások kompenzációjával, az egyetemek működésképességének helyreállításával kapcsolatosan. Márpedig ha a keretszámok nagyságrendileg a 2011-es szinthez igazodnak, akkor a felsőoktatás finanszírozását is a 2011-es szinten kell biztosítani. Hosszú távon rögzíteni kell az állami szerepvállalás minimális mértékét, és ebben az EU ajánlását, a GDP 1 százalékát kell irányadónak tekinteni – írták.

A pénzügyi helyzet rendezéséhez kevés, hogy a felek „kinyilvánítják együttműködésüket a felsőoktatási intézmények pénzügyi helyzetének áttekintésében” – olvasható a közleményben, amelyben rögzítették: az Oktatói Hálózat továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy a kormány tekintse partnerének a felsőoktatás minden érintett résztvevőjének legitim képviselőjét, az Országos Felsőoktatási Egyeztető Fórumot.

Összesen 21 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
=nessuno=
2013. január 22. 00:10
Eladta a HÖOK az ügyet! Mi van a röghöz kötéssel?? A ponthatárok meg irreálisak. Nem értek el semmit, max maguknak.;)
tarackos
2013. január 21. 21:10
Az van hogy a HÖOK elárulta az ügyet. Egyedüliként írt alá egy olyan megállapodást ami felében sem teljesíti a korábban általuk is kívánatosnak tartott 6 pontot. Nincs mese, el kell számoltatni őket!
Senior
2013. január 21. 18:49
Ez a simulékony Balog ügyesen behúzta a csőbe a srácokat. Ilyen irreálisan magas pontszámok gyakorlatilag -ezeken a szakokon viszonylag alacsony- a tandíjköteles oktatás felé tereli a népeket. Pl. egy andragógia úgy 150.000-t kóstál szemeszterenként, de oda elég lesz az itteni pontszám alig több mint fele. Az értelmesebbje meg úgyis a támogatott, jól eladható természettudományos szakokra megy.
pitypang1125
2013. január 21. 18:46
"Hozzátették, a miniszter által meghúzott, rendkívül magas ponthatárok ugyanebbe az irányba mutatnak, lényegében az elitegyetemek elitszakjainak elitdiákokkal való megtöltését teszik lehetővé." Pont ez a lényege a dolognak, amiben igaza van a kormánynak. Olyanok kerülhessenek be államilag a felsőoktatásba, akik képesek is elvégezni, és akaratuk is van rá! Annak véget kell vetni, hogy 28- éves korig állami pénzen, büfészakokon élősködjenek az állam nyakán, az amúgy sötét, de munkaképes fiatalok.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!