A bűnözésről tárgyalt a rendészeti bizottság

2013. január 17. 17:41

A fideszes Kocsis Máté által kezdeményezett rendkívüli ülésen részt vettek a rendőrség vezetői is, döntés azonban nem született arról, miként is lehetne eredményesebben fellépni az erőszakos bűncselekmények megelőzésének érdekében.

2013. január 17. 17:41

Az ülésen Hatala József elmondta, hogy a rendőrségnek nincs oka a szégyenkezésre, hiszen a tavalyi évben is Európán belül a nyolcadik helyen álltunk közbiztonság tekintetében. Mint arról az Index beszámolt, Hatala példaként hozta fel, hogy tavaly december végén hat emberélet-ellenes bűncselekmény történt, melyek közül ötnek meg is találták az elkövetőjét.

Kocsis Máté úgy fogalmazott, kocsmai verekedést a bűnüldöző szervek nem tudnak megelőzni, de a felderítések sikeresnek tekinthetőek, főleg most, hogy a rendőrség állománya 3000 fővel bővült.

A jobbikos Mirkóczki Ádám szerint nem merik a tényeket nevükön nevezni, és kijelenteni, hogy az efféle bűncselekményeket többnyire cigány származású emberek követik el. Az MSZP-s Juhász Ferenc egyetértett vele, de szerinte mindennek a kimondása nem tekinthető elegendőnek. Mirkóczki kommunikációs trükköt sejtett Juhász felszólalása mögött.

A szintén jobbikos Rubi Gergely a csendőrség felállítását és a halálbüntetés visszavezetését követelte. Kocsis megjegyezte, utóbbi az EU-n belül elképzelhetetlen, ráadásul az életfogytiglani börtön viszont szerinte nagyobb büntetés a halálnál. Érvelésében A bárányok hallgatnak című filmre hivatkozott, illetve meghívta a képviselőket a Csillag börtönbe is szemléltetésképpen.

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nyugalmazott tanár
2013. január 17. 19:03
Megjelentek a balliberálisok is? Akkor ma gyóntatónapja volt a BM-nek.
nyugalmazott tanár
2013. január 17. 19:03
Megjelentek a balliberálisok is? Akkor ma gyóntatónapja volt a BM-nek.
nyugalmazott tanár
2013. január 17. 19:02
Megjelentek a balliberálisok is? Akkor ma gyóntatónapja volt a BM-nek.
James
2013. január 17. 18:39
"hogy a rendőrség állománya 3000 fővel bővült." Hol???
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!