Schiffert nem választotta meg frakcióvezetőnek az LMP

2012. november 24. 07:21

Nem választott új frakcióvezetőt az LMP képviselőcsoportja pénteki budapesti ülésén, Schiffer Andrást csak 7 képviselő támogatta a 15-ből. Jávor Benedek bízik benne, hogy nem szakad a frakció. Hétfőn folytathatják.

2012. november 24. 07:21

A csaknem kilenc órán át zárt ajtók mögött zajló tárgyalás után, este hat előtt Schiffer András és további hat képviselő, Mile Lajos, Osztolykán Ágnes, Szél Bernadett, Lengyel Szilvia, Ertsey Katalin és Vágó Gábor kivonult az ülésről. Osztolykán a várakozó újságíróknak úgy fogalmazott, hogy miután nyolcan bentmaradtak, a képviselőcsoport továbbra is határozatképes, de „innentől kezdve mi nem kellünk ahhoz, hogy döntésre jussanak”.

Schiffer András közölte: „azt mondták, hogy én egyem meg, amit főztem, evőeszközt nem adtak hozzá, úgyhogy jelenleg nincsen döntés”. Mint mondta, az elmúlt húsz évben mindegyik parlamenti párt átélt ilyen konfliktusokat, „ezen át kell esni, ez egy tanulási folyamat”. Hozzátette, a korábbi problémákat is megoldották.

Mint kiderült, a képviselőcsoport vezetésére javaslatot kapott Szél Bernadett, Ertsey Katalin és Mile Lajos, de ők nem fogadták el a jelöltséget, míg Schiffer Andrást 8:7 arányban leszavazták.

Később Jávor Benedek leköszönő frakcióvezető úgy fogalmazott az egybegyűlt újságíróknak: azt kérték a hét frakciótagtól, hogy hétfőn folytassák az egyeztetéseket, mert addig le tudják zárni a megoldás felé vezető beszélgetéseket. Kérdésre válaszolva azt mondta, még nem döntöttek a hétfői frakcióülés megtartásáról, ezért arról is egyeztetni kell. 

A frakciószakadás esélyét firtató felvetésre azt felelte: „őszintén bízom abban, hogy ez nem fog bekövetkezni”. Hangsúlyozta: mindenkinek az a célja, hogy a jövő héten működőképes frakció álljon munkába. Az nem került szóba, hogy kilépnének a frakcióból - tette hozzá.

A politikus kijelentette, több olyan lehetséges frakcióvezetőre is javaslatot tettek, akik nem voltak elfogadhatóak Schiffer Andrásék számára. „Ahogy a jelöltek személyéből is kikövetkeztethető, nem az volt a célunk, hogy a frakcióvezetést a magunk kezébe szerezzük meg” – mondta egy másik kérdésre. Kijelentette, olyasvalakit szerettek volna a képviselőcsoport élére, aki mindkét fél számára elfogadható, és aki körül kompromisszum alakítható ki.

Összesen 148 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
lutra
2012. november 25. 00:24
Az elempének nem kell frakcióvezető, mert náluk igazi demokrácia van, és mindenki egyenlő! Az LMP egy boldog kommuna!
mustármag
2012. november 24. 22:55
Még jól jöhet neki
Ganaji Bordon
2012. november 24. 22:25
ELŐSZÖR IS HATALMAS LLIBÁT MINDENKINEK A MAGYAR LIBERÁLISOK PÁRTJÁBAN! Hát nem megmondtam?
kazy
2012. november 24. 21:08
régi közhely, a frakciónak van egy pártja, vagy a pártnak frakciója, az időrendi sorrendet figyelemben véve az utóbinak kell érvényesülnie és akkor nézzük a kongresszusi szavazást - az E 2014 - egy javaslatot küldött a frakciónak most feltevődik egy sarkalatos kérdés akik a kongresszuson szavaztak. ismerték-e a javaslat tartalmát ? vagy bázisdemokrácia csak szlogen ? és marad tömbszavazás ?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!