B. Tóth rázza helyre a Neo FM-et?

2012. szeptember 21. 09:40

Már a héten a Neo FM programigazgatójaként folytatja munkáját B. Tóth László. A rádiós a Blikknek azt nyilatkozta: bővítik a kínálatot, új műsorokat gyártanak, és a zene-szöveg arányát is megpróbálják korrigálni.

2012. szeptember 21. 09:40

A Neo FM programigazgatójaként folytatja munkáját B. Tóth László, és már a héten megkezdi munkáját – értesült a Kreatív.

B. Tóth László 1976 és 1981 között a Magyar Rádió külsős-, majd 1981–2002 között zenei szerkesztő munkatársa volt. Poptarisznya című műsora 1982-ben indult a Petőfi Rádióban. 1989–2002 között a Calypso Rádió főszerkesztője volt. Később dolgozott Sztár FM-en, majd a kecskeméti Gong Rádióban vezetett műsort – emlékeztetett a portál.

A rádiós a Blikknek azt nyilatkozta: „hogy a rádió miként és mikor fog kilábalni a bajból, arra én nem tudok válaszolni, és azt gondolom, nem is az én dolgom; az én feladatom az, hogy a Neo FM műsorkínálatát olyanná tegyem, amilyet a hallgatók elvárnak”. Közölte: bővítik a kínálatot, új műsorokat gyártanak, és a rádióknál mindig sarkalatos pontot, a zene-szöveg arányát is megpróbálják korrigálni. A Radiosite.hu értesülései szerint a Neo FM-en visszatérhet a Poptarisznya című műsor is.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!