Támogatná az iskolaköpenyt Hoffmann Rózsa

2012. augusztus 30. 12:06

Az oktatási államtitkár az InfoRádióban beszélt arról, hogy ésszerűtlennek tartaná a 62 év feletti pedagógusok kényszernyugdíjazását, hogy jövőre már egyáltalán nem támogatja az állam a jogász- és közgazdászképzést, és hogy ő maga támogatná az egyenköpeny bevezetését, de egyelőre nincs napirenden erről szóló javaslat.

2012. augusztus 30. 12:06

Hoffmann Rózsa szerint ésszerűtlen lenne kényszernyugdíjazni az oktatásban a 62 év feletti dolgozókat. Az oktatási államtitkár az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta, ő nem tud ilyen kormányzati szándékról, de ha mégis lesz kényszernyugdíjazás, akkor nyugdíj mellett kell őket visszaszerződtetni.

Az államtitkár beszélt arról is, hogy egyelőre távlati cél az önfenntartó felsőoktatás, de évről-évre csökkenni fog az államilag támogatott hallgatók száma, a jogász és közgazdász képzést pedig már egyáltalán nem támogatja az állam jövőre. Hozzátette: a kormány nem vonul ki teljesen a felsőoktatás finanszírozásából, a közszférában elhelyezkedő jogász- vagy közgazdászhallgatók diákhitelét visszatéríti az állam. Hoffmann szerint az állami támogatások csökkentése nem hat a társadalmi mobilitás ellen, mivel a Diákhitel II-t a szegényebb családok is bátran felvehetik.

A politikus megjegyezte, hogy a pedagógusképzésben azt javasolják a kormánynak, hogy tartsa fenn az államilag támogatott képzéseket. Mint fogalmazott, annyi tanárt kell képezni, amennyire szükség van. Ezt egy informatikai rendszerrel pontosan fogják látni. Kitért arra, hogy egységesítéssel akarják megszüntetni a pedagógusképzés egyenetlen színvonalát. Megjegyezte: a tankerületi rendszerben minden pedagógus ugyanannyi fizetést kap majd, de ha megtehetik, akkor ezen felül az önkormányzatok támogathatják az oktatási intézményeket.

Hoffmann arról is beszélt, hogy azt szeretné, ha a diákok ingyen kapnák a sportfelszerelést. Megjegyezte, hogy támogatná az egyenköpenyt is, mivel szerinte ez csökkentené a szegény gyerekek frusztrációját. Hozzátette ugyanakkor, hogy ez egyelőre nincs napirenden. Az államtitkár elmondta azt is, hogy idegennyelv-oktatási stratégiát készítenek, amiben központi helyet kap a nevelés és a tanárok felkészültsége, akiknek módszertani segítséget is igyekeznek adni. Emellett a jelenlegi háromfokozatú nyelvvizsgarendszert az európai hatfokozatú rendszerhez igazítanák.

Az oktatási államtitkár a csütörtökön kezdődött országos szakmai tanévnyitón arra kérte az iskolákat, hogy ne maradjanak el a szeptembertől bevezetendő mindennapos testnevelési órák. Hozzátette: a gyerekek érdekében ezt ellenőrizni is fogják.

Összesen 196 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
rogananti
2012. augusztus 30. 17:14
Persze, hogy támogatná, mert egy ostoba tekintélyelvű rendszerben felnőtt baszatlan kommunista picsa. Az ilyenek kedvelik az ilyesmit, mert nincs jobb ötletük a fegyelmezésre.
zolinho723
2012. augusztus 30. 16:31
Minden iskolásnak tizóraira tej helyett narancsot.Egészséges és az agyat is fejleszti.(:
Felebarát
2012. augusztus 30. 16:30
szerintem legyen uniformis, minden iskolának sajátja..mégis jobban és kedveltebben hordanák a diákok
peninsulavaldes
2012. augusztus 30. 16:10
egységes iskolaköpeny az nekem annyira nem. viszont arra bíztatnám az iskolákat a kormány helyében, hogy alkossanak olyan jelvényt, pólót, nyakkendőt, vagy akár köpenyt ami megkülönbőzteti a diákokat. pl piros póló az a ennek meg ennek a sulinak a jellemzője. a tévében is mutatnak ausztrál gyerekeket, és szerintem jól néznek ki az egységes ruhában. ami szép, jól szabott.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!