Jobbik: Az LMP-sek láncolják magukat a cigánybűnözők kerítéséhez is!

2012. augusztus 04. 13:32

A radikális párt szerint az LMP a bűnözők pártját fogja, és semmivel sem jobb, mint az egykori SZDSZ.

2012. augusztus 04. 13:32

A Jobbik szerint az LMP, „az SZDSZ utódpártja”, a vasárnapra Devecserre tervezett demonstrációval kapcsolatos közlésével ismét a bűnözők pártját fogja. Mirkóczki Ádám, a Jobbik szóvivője arra a szombati kommünikére reagált, amelyikben az LMP elítélte a vasárnapra, Devecserre tervezett Élni és élni hagyni – demonstráció a jogos magyar önvédelemért elnevezésű megmozdulást. Két LMP-s képviselő, Szabó Tímea és Dorosz Dávid fel is szólította a rendőrséget, hogy biztosítsa a rendet, és határozottan lépjen fel minden olyan megmozdulással szemben, amely a helyi lakosok alapvető méltóságát és biztonságát veszélyezteti. A Jobbik által meghirdetett rendezvény ismét rámutat arra, hogy a „szélsőjobboldali párt néhány szavazat megszerzésének reményében saját maga akadályozza a békés egymás mellett élést” – írták.

Mirkóczki Ádám erre reagálva úgy fogalmazott: az LMP „ismét bebizonyította, a magát ökopártnak nevező ultraliberális alakulat semmivel sem jobb, mint eszmei elődje, a magyar társadalom által süllyesztőbe küldött SZDSZ”. A szóvivő azt írta, hogy a Jobbik mindig is a békés egymás mellett élés alapjának tekintette az alapvető társadalmi normák elfogadását, emellett hitet tett a jogos önvédelem mellett is. Szavai szerint amennyiben a „korrupcióval átszőtt rendőrség” nem képes a tisztességes magyar állampolgárokat megvédeni „az együttélési normákat betartani képtelen cigánybűnözőktől”, úgy vallják, hogy jogukban áll vagyonuk és életük megvédése érdekében segítséget kérniük és kapniuk polgártársaiktól. Az ellenzéki politikus az LMP-nek azt javasolta: a „közbiztonságilag teljesen veszélytelen Parlament és Közgép-székház után egy hétre láncolják magukat a devecseri cigánybűnözők kerítéséhez! Utána ki fog derülni, hogy ki terrorizál kicsodát”.

Összesen 148 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Viktus
2012. augusztus 05. 00:18
Na igen, ezért hulladék az LMP ez a cigány imádás pl. ... csodálkoznak, hogy ott vannak a béka segge alatt ...
picur3ka
2012. augusztus 04. 21:39
Imadom, mikor a zsidok veszekednek egymassal, nem pazar show? Oda nem lancolhatjak magukat, ti is tudjatok. Azok rabszolgakat tartanak. Igen hulye otlet lenne. A demonstraciot nem ertik. A menstruaciot se, mint olvastam.
tevevanegypupu
2012. augusztus 04. 20:43
Nem is olyan rossz otlet, van par hely amit akar javasolhatnek is..(:
radír
2012. augusztus 04. 19:00
Én ezen a Dorosz Dávidon jókat szoktam röhögni. Van vagy hat diplomája,de a valóságról fogalma sincs.Nyilatkozatai felszínes elméleti gondolatok csokorba kötött halmaza.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!