Pelczné: Helye lehet az abortusztablettának

2012. június 08. 19:27

A Fidesz Női Tagozatának elnöke szerint ha az orvosok úgy látják, hogy a tabletta kevésbé veszélyezteti a nők egészségét, mint a műtét, akkor annak helye lehet a gyakorlatban. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a magzat védelme mindenek felett áll.

2012. június 08. 19:27

Helye lehet az abortusztablettának a magyar egészségügyi gyakorlatban, ha az orvos úgy ítéli meg, hogy az kevésbé veszélyes az érintett nő egészségére, mint a műtéti úton történő terhességmegszakítás – közölte a Fidesz Női Tagozatának elnöke. Pelczné Gáll Ildikó az MSZP elnökségi tagjának csütörtöki közleményére reagált, amelyben Bangóné Borbély Ildikó a tagozat álláspontját tudakolta az abortusztabletta bevezetéséről.

Pelczné mindazonáltal leszögezte: az élet, a magzat védelme mindenek felett áll, de nem tör pálcát azon nők felett, akik nem vállalják gyermekük kihordását, mert előállhat olyan helyzet, amikor ez nem lehetséges. „Az emberi élet, a család védelme a legalapvetőbb célok közé kell, hogy tartozzon, de lehetnek olyan egészségügyi problémák, amelyek miatt nem lehet a magzatot kihordani” – fogalmazott.

A politikusnő álláspontja szerint a vita nem az abortuszról, hanem egy tabletta bevezetéséről szól, ezért ha a szakmai testület úgy ítéli meg, hogy orvosi szempontból a tabletta kevésbé veszélyezteti a nők egészséget, mint a műtéti úton való terhességmegszakítás, akkor helye lehet a tablettának. Hozzátette: hetekkel ezelőtt már nyilatkoztak ez ügyben, ezért arra kéri a szocialista képviselőnőket, hogy ne más nők tragédiájából építsék politikai karrierjüket.

Összesen 54 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
cili
2012. június 09. 15:00
Szeretnék olyan nőket is meghallgatni végre,természetesen anonym módón,akik ezt a módszert már kipróbálták....
jag3
2012. június 09. 09:46
Pelczné ezek szerint _nem_ hivő, _vagy_ csak ennyit ér a hite? A Fidesz a sörkatolikusok és a zsiroskenyérreformáltak pártja :o)
Csomorkany
2012. június 09. 08:45
Mondjuk ha a témáról beszélünk, akkor erősen attól függ a dolog, hogy az abortusz-tabletta tényleg csak annyit tud-e, mint a műtét. Szóval AB bizottság, hosszú orvosi felügyelet, stb. Jelenleg ennyit tud, és ez tényleg nem tűnik túl aggályosnak. Már ha magát az abortuszt tudomásul vesszük (én nem, szerintem ez a magyar társadalom legsúlyosabb csapása). Viszont ha a jelenlegi abortusztabletta egy lépés a receptre fölírható, otthon bevehető szuper-abortusztabletta felé, akkor nagyon szar lépés. Emiatt a kilátás miatt ellenzem.
smogger
2012. június 09. 07:15
Ebből az alábbiak fakadnak: 1. A fidesz számára a KDNP nem tényező 2.A fidesz számára Pelczné és a női tagozat nem tényező 3.A fidesz számára egyik sem tényező ......................................
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!