Nagyüzem kezdődik a parlamentben

2012. április 09. 10:03

Az Országgyűlés húsvét utáni kétnapos ülésén kezdi tárgyalni az egészségügy újjászervezéséről, valamint a járások kialakításáról szóló kormányzati törvényjavaslatokat. A parlament emellett foglalkoztatási szövetkezeteket hozhat létre a hátrányos helyzetűek elhelyezkedésének segítésére, továbbá az uniós források kifizetésének gyorsítása érdekében lerövidítheti a kiemelt beruházások környezetvédelmi engedélyeztetési határidejeit.

2012. április 09. 10:03

A képviselők a keddi határozathozatalok során járulhatnak hozzá foglalkoztatási szövetkezetek létrehozásához, amelyek szükségességét Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter azzal indokolt, hogy a jelenleg működő mintegy háromszáz szociális szövetkezet nem ösztönzi a hátrányos helyzetű munkavállalók elhelyezkedését. A miniszter előterjesztésének elfogadása esetén a szociális szövetkezetek közfoglalkoztatók lennének, céljuk pedig, hogy a foglalkoztatásból kirekedt hátrányos helyzetűeknek teremtsen munkalehetőséget.

Szavazás várható arról a javaslatról is, amelynek eredeti célja az európai uniós források kifizetésének felgyorsítása azáltal, hogy a kiemelt jelentőségű ügyekben lehetőséget adnak a környezeti hatásvizsgálat és az egységes környezethasználati engedélyezési eljárás határidejeinek lerövidítésére.

A Ház kormánypárti képviselők kezdeményezésére módosíthatja a polgári perrendtartásról szóló törvényt, a változtatás révén lehetőség lesz arra, hogy a külföldi, de kézbesítési megbízottat nem állító és iratot át sem vevő perbe fogottaknál is alkalmazható legyen a rövidebb tárgyalási időközre vonatkozó szabály. Szintén fideszes képviselők indítványára változtathatnak a közelmúltban bevezetett, úgynevezett látvány-csapatsportoknak kedvező társaságiadó-kedvezményen, indoklásuk szerint a módosítások a 2012-2013-as támogatási kérelmeket érintik.

Pintér Sándor belügyminiszter javaslatára számos ponton módosulhatnak a szabálysértésekkel összefüggő jogszabályok, a tárca vezetője szerint a változtatásokat részben a szabálysértési értékhatár húszezer forintról ötvenezer forintra elemelése indokolja.

A fentiek mellett megszülethet az a törvénymódosítás is, amely a Williams-szindrómában szenvedőkre is kiterjeszti a fogyatékossági támogatásra jogosultak körét. A képviselők elfogadhatják továbbá a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elektronikus hírközléssel összefüggő 2010-es beszámolóját.

Az Országgyűlés kedden - várhatóan a kora esti órákban - kezdheti tárgyalni az egészségügy újjáalakításáról szóló előterjesztést, amellyel az állam májusban - a korábbi tervekhez képest nem két lépcsőben, hanem egyszerre - vehet át összesen 55 kórházat az önkormányzatoktól. Az erről szóló, Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter által jegyzett törvényjavaslat szerint lesz olyan megye, ahol hat, de olyan is ahol csak egy intézmény kerül állami fenntartásba. A legtöbb kórházat Komárom-Esztergom megyében és Veszprém megyében veszi át az állam. A megyék többségében - Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, Baranya, Pest, Jász-Nagykun-Szolnok és Győr-Moson-Sopron - négy kórház kerül át. Békés és Zala megyében három; Fejér, Nógrád, Tolna, Somogy és Vas megyében két-két intézményt vesz át az állam. Csongrád, Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Heves megyében pedig egy-egy kórház kerül állami fenntartásba.

Szócska Miklós egészségügyi államtitkár korábban arról adott tájékoztatást, hogy az állam az intézményeket azok összes ingó és ingatlan vagyonával, továbbá adósságállományával együtt veszi át. Kiemelte továbbá, a kormány döntése értelmében az intézmények hasznosításából származó vagyont az egészségügyben kell felhasználni.

A járások kialakításával összefüggő változtatásokról szerdán kezdődik vita. Navracsics Tibor előterjesztése alapján egyes jegyzői hatáskörbe tartozó feladatok, az okmányirodák és az ügyfélszolgálati kirendeltségek kerülnének a járási hivatalokhoz. A javaslat szerint új kirendeltségekhez tartozhatna a jegyző - kivételes esetben a polgármester, illetve a polgármesteri hivatal ügyintézője - hatáskörében lévő feladatok egy része. Ez érintené a gyámügyi igazgatást, egyes, jelenleg a jegyzőnél lévő közlekedésigazgatási feladatokat, a hadigondozást, a kereskedelmi-engedélyezési feladatokat, illetve a jelenleg jegyzői hatáskörben ellátott idegenrendészeti feladatokat.

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nick89
2012. április 09. 22:31
Az Index cikke a parlamenti kérődzők számára íratott az adó- és vámmentes Kínai Különleges Gazdasági Övezetről: "És a valóság: Kicsi Kína A két említett nagy beruházásnak még az alapköveit sem tették le, ezzel szemben a szóban forgó terület mögött, a Monori és a Jegyenye utcában valóságos kis Sanghaj épült fel, miközben ők és az önkormányzat pereskedtek. A Monori Center [10] nemrég nyitotta meg kapuit, de a környéken azt pletykálják, hogy még tovább fognak terjeszkedni, most is nagy építkezések folynak a center mellett. A kínai és olasz (de főleg kínai) importot áruló üzletek helyén egykor lóistállók, gabonatárolók voltak, ezekből egy malomépületet meghagytak, mert az műemlékvédelem alatt áll. A környéken szinte csak ázsiai embereket látni, és vannak olyan hirdetések, amiket csak kínai nyelven plakátolnak ki, sőt egy autósiskola kínaiul hirdeti, hogy náluk lehet jogosítványt szerezni."
Dr. Táskás Tóni
2012. április 09. 14:36
"Nagyüzem kezdődik a parlamentben" Ahogy szokták fideszék. Dilettáns komcsi módon, tele hibával. Majd módosítják ezerszer, szokásuk szerint, osztjónapot
trollmagnet
2012. április 09. 12:41
Watch out: épp ma basszák majd szét ezt is. Na aztán a sok idióta meg majd várhat a 14. havi nyugdíjára.
Orbán-Orsós Viktor
2012. április 09. 10:57
Polgártársaim, magyarok! Az elmúlt nyolc év országromboló tevékenysége után 2010-ben a magyar emberek elzavarták a bukott rendszer megtestesítőinek számító politikusokat, És a Fidesz-KDNP frakciószövetséget tüntették ki kétharmados bizalmukkal. Rohamléptékben folytatódik Magyarország újjáépítésének folyamata. Épül már a Puskás-stadion, épül a Debreceni Stadion, újra miénk a Fradi, sorolni is fárasztó lenne a nagyszerű eredményeket, amelyek folytán a megfáradt választópolgár nyugodtan ihatja a sört, és szotyizhat a lelátón. A focimeccs szintén alkalmas arra, hogy a barátainkkal beszélgessünk, jól érezzük magunkat. Én is így szoktam tenni a Csányi Sanyival, meg a Demján Sanyival. Nagyon büszke vagyok a barátaimra, ahogy a régi mondás tartja: madarat tolláról, embert barátjáról. Ami az országot illeti, rohamtepóban alakítjuk át. Itt az ideje, hogy végleg megszabaduljunk a múlt vészterhes örökségétől, hogy azt végképp eltöröljük. Ezek forradalmi idők. Ezért kérem a magyar emberek türelmét, kitartását, hogy bízzanak bennünk, amíg az utolsó pozícióba is el tudjuk helyezni a saját embereinket. Csak így tudjuk garantálni, hogy az elmúlt nyolc év örökösei soha ne térjenek vissza a hatalomba. Magyarország megújul! Találkozunk a Vidi-stadion lelátóján!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!