Hét év börtönre ítélték Tasnádit

2012. február 13. 12:28

Egyebek mellett emberölés előkészülete és kétrendbeli, felbujtóként elkövetett, életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt jogerősen hét év szabadságvesztésre ítélte Tasnádi Pétert a Kúria. Tasnádi egészségügyi okokra hivatkozva nem vett részt az ítélethirdetésen.

2012. február 13. 12:28

Jogerősen hét év szabadságvesztésre ítélte a Kúria hétfőn Tasnádi Pétert egyebek mellett emberölés előkészülete és kétrendbeli, felbujtóként elkövetett, életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt. Tasnádi és társai ügyében tavaly hirdetett ítéletet a Fővárosi Ítélőtábla, amely 6 évről 7 évre súlyosbította a vállalkozó büntetését. A táblabíróság akkor ezt azzal indokolta, hogy a bűncselekmények egy részét bűnszervezetben követték el. A Kúria indoklásában ugyancsak megállapította a bűnszervezet létét, amely szerinte akkor is fennáll, ha bizonyos feladatokra külső embereket vettek igénybe.

Az eredetileg tucatnyi vádlottas eljárásban 6 vádlott ügye került harmadfokú tárgyalásra. Közülük az ítélethirdetésen csak ketten jelentek meg. Tasnádi Péter – aki ellen jelenleg is több eljárás van folyamatban, és az elmúlt fél évben többször került előzetes letartóztatásba, majd újból házi őrizetbe egészségügyi okokra hivatkozva mentette ki magát. Jelenleg más ügyben lakhelyelhagyási tilalom hatálya alatt áll. A most jogerősen kiszabott büntetésnek mintegy felét töltötte már le a vállalkozó.

A Legfőbb Ügyészség képviselője korábban a harmadfokú eljárásban azt kérte: Tasnádit és két társát a Kúria mondja ki bűnösnek egy magánokirat-hamisításban is, és kapjanak súlyosabb büntetést. Ugyancsak indítványozta, hogy a tizedrendű vádlottat - egy hajdani rendőrt - csalás miatt mondják ki bűnösnek, és ezért szabjanak ki rá felfüggesztett szabadságvesztést, illetve pénzbüntetést. A bíróság megállapította a magánokirat-hamisítást, ugyanakkor az időmúlásra hivatkozva nem találta indokoltnak a kiszabott szabadságvesztés mértékét növelni. Megállapította a tizedrendű vádlott esetében is a csalás bűntettét, ezért őt 500 ezer forint pénzbüntetésre ítélte.

Tasnádi Péter 2001-től 2007 végéig - személyes sérelmei megtorlásaként - bűncselekmények megszervezésére, elkövetésére adott utasítást, esetenként már a börtönből illegálisan kijuttatott levelekben, illetve telefonon. A célpontok között volt Tasnádi volt felesége és annak élettársa, a feleség ügyvédje, valamint volt anyósa is, akit maró anyaggal öntöttek le. A Kúria ezzel kapcsolatban kitért arra, hogy a bűnszervezet megléte akkor is megállapítható, ha a bűncselekményeket személyes megtorlás motiválta.

Összesen 51 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
szigno57
2012. február 13. 18:01
Lőjék már le, 20 éve Tasnádiznak.
Öreg
2012. február 13. 16:14
Tasnádi multja: 1. rendezvények a korda villában a balliberális elit jelesei részvételével. 2. A jobboldali sajtóklub és a Magyar Nemzet tagjainak megfenyegetése kiírtással. 3. A ballib értelmiség aláírás gyűjtő kampánya Tasnádi szabadon bocsátása érdekében. Mindez azt bizonyítja, hogy jeles ember volt, ezért hordták neki Pestről a kóser élelmet a váci fegyházba. Mindenesetre a jövőt nem látta- vagy bedőlt Lengyel László jóslatainak- mert különben az MDF. felé kapaszkodott volna.
Öreg
2012. február 13. 16:08
Mindenesetre- bár lehet, hogy számitásból, vagy azért, mert olyan jó jövőbelátó, mint Lengyel László- erősen elkötelezte magát a balliberális oldal mellett. A Ballib oldal jeles képviselői látogatták a Korda villa találkozóit, amit ő szervezett. Bár a letartóztatásai egyrésze szoci időkben történt, a balliberális oldal közéleti celebjei aláírásokat gyűjtöttek az ártatlansága igazolására. Az is emlékezetes, hogy életveszélyes fenyegetésekkel vádolható volt, amikor a jobboldali sajtóklub és a Magyar Nemzet tagjait egyenkénti levadászással, kiírtással fenyegette meg. Gondolom, ha az amerikai terorrelháritás módszereivel
huttinger
2012. február 13. 15:29
Tasnádi ott baszta el az egészet, mikor nem adta át a 4 tigrist a belügyminiszternek.....
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!