Visszavenné az állam az oltóanyag-gyártást

2011. szeptember 28. 08:00

„Erősen foglalkoztatja” az egészségügyi ágazat vezetőit, hogyan növelhetnék az állam szerepét a védőoltások gyártásában és forgalmazásában.

2011. szeptember 28. 08:00

Az egészségügyi államtitkárság ismét állami kézbe szeretné venni az influenza-oltóanyag előállítását - írja a Népszabadság. A lap felkereste Beneda Attilát, Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár kabinetfőnökét, aki elismerte, hogy az egészségügyi ágazat vezetőit „erősen foglalkoztatja”, miként növelhetnék az állam szerepét a védőoltások hazai gyártásában és forgalmazásában.

Ha az államtitkárság elképzelése találkozik a kormány szándékaival, akkor alaposan föladják a leckét a jogászoknak: a legutolsó megkötött szerződés az Omninvest Kft. és az állam között 2019-ben jár le. Azt pedig, hogy ez a szerződés mit tartalmaz, hogyan bontható fel, csak nagyon szűk kör ismeri.

Falus Ferenc volt tiszti főorvos a lapnak azt mondta, az állampolgárok biztonsága érdekében nagyon fontos, hogy az influenza-oltóanyag gyártását kontrollálja az állam. A kellő felügyeletnek azonban nem feltétele, hogy az állam tulajdonos is legyen. Az Omninvest nem kívánt reagálni a lap megkeresésére.

Összesen 58 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
prosz-tata
2011. szeptember 28. 11:57
Meg az arc és kézmosás tehénvizelettel. Na... legyünk már tudományosak. köztudott, hogy az ebola simán felzabálja azt a fityfiritty H1N1-et.
kukagyerek
2011. szeptember 28. 10:24
"Visszavenné az állam az oltóanyag-gyártást" És mi tartja vissza őket? A kétharmad?
bookmark
2011. szeptember 28. 10:16
Akkor terjunk el magatol az aszpirinttol, es nezzuk meg mit akartam a salicillal eltett sargabaracktol, mert a lenyeg az itt van. Ahogy azt mar irtam fentebb, a salicilt mar Krisztus elott az 5. szazadban hasznaltak gyogyitasra, fajdalomcsillapitokent es lazcsillapitokent is. Ma etelek tartositoszerekent es kozmetikumokba hasznaljak. A sargabarack, ha El Topo is egyetert termeszetes formaban tartalmaz zinket, amit igen surun latunk ma a megfazasos kezeleseket nyujto termekek osszetevolistajan, igen dragan lehet hozzajutni. Vagyis egy sargabarack befottben vagy lekvarban elofordul ket fontos osszetevoje a draga gyogyszereknek. Nem azt mondom, hogy egesz telen nem kell mas mint ez es senki nem lesz beteg, de mindenesetre erdekes.
bookmark
2011. szeptember 28. 09:10
Tessek szepen megtanulni a voros-kasvirag vagy ismertebb neven echinacea nevet. Talan egyszer lesz majd egy ertelmes gazda, aki ezt a fantasztikus novenyt fogja nagymennyisegben termelni. Az immunrendszert erositi. Nem felejtjuk el azt sem, hogy a sargabarck amely zinket tartalmaz termeszetes modon salicillal tartositva (leanykori neven aszpirin) szinten nagyon jo a megfazasok idejen, hogy a mezet es a kakukviragbol keszult teat ne is emlitsem, ami segit a horgoket kitagitani es jobban lehet tole lelegezni. Ez az en szemelyes tapasztalatom. Ehhez tessek nyugodtan enni naponta egy kis kefirt is, hogy a belflora is mindig a legerosebb vedekezest biztositsa. A C-vitamin nem birja a meleget, ugyhogy a citromos teat az ize miatt persze lehet inni, de a kiolt C-vitamin utana mar nem sokat er, ezzel szemben a savanyu kaposzta nyersen es hidegen sok C-vitamint tartalmaz.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!