Megszólalt a Demokrata Párt elnöke

2011. május 11. 13:08

Takács István, a Demokrata Párt elnöke a Népszabadságnak beszélt arról: pártja olyan politizáló emberekből áll, akik az MSZP-ben nem találtak fórumot maguknak. A politikus szerint a DP nem Gyurcsány Ferenc kreálmánya.

2011. május 11. 13:08

Takács István, a Gyurcsány Ferenchez köthető Demokrata Párt elnöke az alakuló Népszabadságnak kifejtette: „Február elején volt az első alakulóülés, amikor tizenkét alapító taggal létrehoztuk a Demokrata Pártot. Mind XVII. kerületi lakosok, nem szocialista párttagok, független emberek vagyunk. Valódi érdeklődésünk azért van, ezek nem függetlenek a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció Platformtól”.

Takács István szerint a párt célja, hogy azokat a lokális politikában aktív lakosokat fogja össze, akik az MSZP keretein belül nem találtak megfelelő fórumra. „Ezeknek az embereknek elege volt az egymásra mutogatásból, vitából, arctalanságból. Ehhez próbáltunk szervezeti keretet formálni. Tekintettel arra, hogy pártról van szó, akár országos léptékű szervezet is lehet. Jelenleg tizenkét alapító tag van, és ameddig a bíróság hivatalosan nem jegyzi be a szervezetet, addig nem kezdődhet meg a tagtoborzás” - tette hozzá az alapító.

A párt bejegyzési kérelmét Takács szerint eddig kétszer dobta vissza a bíróság, az alapszabály hiányosságai miatt. Takács huszonkét éve ismeri Gyurcsány Ferencet, dolgoztak mér együtt, de a Demokrata Párt szerinte nem Gyurcsány pártja. „Ha a miniszterelnök úr akart volna csinálni egy pártot magának, akkor megtette volna. Sokkal jobbak az anyagi és szervezeti keretei hozzá, mint nekem és az alapító tagjainknak” - fejtette ki.

Összesen 33 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
ligotoko
2011. május 12. 20:54
A böszme szét fogja verni az MSZP-t. Szerintem ez sokat költ a jó minőségű kokainra. Látszik rajta, hogy majdnem mindig be van szipózva.
várúr
2011. május 11. 19:31
Valaki lefordította netnyelvre a Demokrata Pártot (DP) Double penetration. Ennyi.
Szaki
2011. május 11. 18:12
Ennek a takácsnak kíváncsi lennék az előéletére.
states
2011. május 11. 18:01
Minden ellenkező híreszteléssel szemben az nem jó a Fidesznek, ha ez a futóbolond szakít a szocikkal, már csak Török Zsolt marad, aki legalább annyi szavazatot tud elvinni tőlük, mint Fletó.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!