Csütörtökön mutatkozhat be a Fidesz államfőjelöltje

2010. június 21. 17:56

Csütörtökön kiderülhet, kit látna szívesen a Fidesz a köztársasági elnöki pozícióban. Lázár János sajtótájékoztatóján arról is beszélt: megfontolják Sólyom László alkotmánybírók megválasztására vonatkozó észrevételeit, de július 19-én mindenképpen új alkotmánybírákat választanak majd.

2010. június 21. 17:56

Június 30-ig a kormány beterjeszti az Országgyűlés számára minden olyan tervét, amely lehetővé teszi a 29 pontból álló gazdasági akcióterv megvalósítását. Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője a jövő hét közepéig benyújtandó javaslatokról elmondta: ezeket július 19-ig kell megtárgyalnia a parlamentnek, ami egy „feszített munkatempót” igényel a képviselőktől.

A Fidesz frakcióvezetője a Parlamentben kifejtette: a képviselőcsoport keddi ülésére meghívta Lendvai Ildikó MSZP-elnököt és Balogh Andrást, az MSZP köztársaságielnök-jelöltjét, akit szeretnének meghallgatni. A kormánypárt képviselői csütörtökön „fontolják meg” Orbán Viktor javaslatát a jelölt személyét illetően. „Azt remélem, hogy csütörtökön a jelölt be tud mutatkozni. Ennek az előkészítése is folyik” - mondta Lázár. A hivatalos jelölést a frakció péntek délig teszi meg, majd június 28-án, hétfőn délelőtt végső döntés születik a kormánypártok jelöltjéről. A politikus reméli, hogy ezen a napon sikerül megválasztani az Állami Számvevőszék tisztségviselőit is. Közölte, továbbra is támogatják Domokos Lászlót az elnöki, Warvasovszky Tihamért pedig az alelnöki posztra.

Ragaszkodni fog a Fidesz ahhoz is, hogy július 19-én alkotmánybírót, alkotmánybírókat tudjon választani az Országgyűlés – reagált Lázár arra, hogy Sólyom László hétfőn visszaküldte  megfontolásra az Országgyűlésnek az alkotmánynak, illetve az alkotmánybírósági törvénynek az alkotmánybírákat jelölőbizottság összetételére vonatkozó módosításait. Lázár az államfő azon mondatára hívta fel a figyelmet, amelyben Sólyom azt írta, hogy a hatályos szabályozás nem vált be. Lázár szerint tehát helyes az az elképzelés, hogy más módszerrel próbál az Országgyűlés alkotmánybírót választani. Hozzátette, hogy az elnök érveinek, javaslatainak megfontolása mellett ragaszkodnak ahhoz, hogy július 19-én az Országgyűlés alkotmánybírót, alkotmánybírókat tudjon választani.

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Ombudsmanyus
2010. június 22. 09:48
Tőlem egyszer sem ment el, erre itt háromszor is megjelent. Naccerű!
Ombudsmanyus
2010. június 22. 08:43
Schmitt már a választások után elkottyantotta, hogy miért is jön haza Brüsszelből. A Parlament elnöki posztját csak falból tölti be. Le van ez vajazva. Csak hülyítik a népet. Olyan, hogy Fidesz, mint párt, már nem létezik, csak Orbán. Mindenhol olyan emberek ülnek majd, akik a tenyeréből esznek, önálló intézményeket züllesztenek a Párt által irányított látszatszervezetté. Pedig lennének hitles emberek is a különböző pozíciókra, és attól még a kormányzás is mehetne jól. Azt hiszem, nem erre szavaztunk.
Ombudsmanyus
2010. június 22. 08:41

2010. június 22. 08:40

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!