Bár a fertőzöttek számával kapcsolatos információk egyáltalán nem egyértelműek, az már biztos, hogy a H1N1 vírus terjedt az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának tatai gólyatáborában. Falus Ferenc országos tisztifőorvos beszámolója szerint harmincegyen betegedtek meg, közülük 7 embertől vettek mintát, és 4 esetben bebizonyosodott az A/H1N1 vírus jelenléte. A főorvos azt is közölte, hogy az egyetemi hallgatók közül ketten kórházban vannak. Szintén be kellett szállítani a csepeli iskola egyik diákját. Egy budapesti iskolában tizenketten betegedtek meg.
Kórházba kerültek az újinfluenzás fiatalok (Index)