H1N1 Óbudán

2009. szeptember 10. 16:07

Egy óbudai iskolában is megjelent az újinfluenza.

2009. szeptember 10. 16:07
H1N1 influenzavírus okozta a Csillaghegyi Általános Iskola alsó tagozatában a szokásosnál nagyobb létszámú hiányzást a héten az ÁNTSZ járványügyi vizsgálata alapján - közölte Óbuda-Békásmegyer önkormányzatának sajtóosztálya csütörtökön. Mint írták, a betegek gyógyulófélben vannak, állapotuk kielégítő, kórházba nem került közülük senki, s a mintavétel óta újabb megbetegedéseket nem észleltek. A közlemény kitér arra: az iskola felhívta a szülők figyelmét, hogy lázas, beteg gyermeket ne küldjenek az iskolába. A beteget ápolják otthon, hívjanak hozzá orvost.

Felkérték a szülőket arra is, hogy gyermekeiket oktassák a fokozott higiénés szabályok betartására, többek között arra, hogy gyakran mossanak kezet szappannal, tüsszentsenek zsebkendőbe, a papír zsebkendőt pedig zárt hulladéktárolóban helyezzék el. Az iskola az ÁNTSZ utasítását maximálisan betartja és betartatja a gyerekekkel - tették hozzá. A napokban Csepelen egy iskolában 110 gyermek volt influenzás, néhányuknál kimutatták az új vírust. Az ELTE tatai gólyatáborában pedig több mint 30-an betegedtek meg, ott is kimutatták az új vírus jelenlétét. (MTI)

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!