A bezzegszlovákiázóknak tán ideje lenne bocsánatot kérni

2021. március 25. 14:33

Itt van nekünk például Lantos Gabriella. Aki egészségügyi menedzser, tehát valódi szakértő a javából!

2021. március 25. 14:33
Trombitás Kristóf
Trombitás Kristóf
Vasarnap.hu

„A Szakértők™ tanácsaira feszt számítani lehet. Sajnálatosan szemléletes példát jelent erre a 2020-as év és – remélhetőleg már csak pár hónapig – az idei esztendő is. A partvonal mellől persze könnyű a játékvezetőt hülyézni, a kibic is könnyen ad tanácsokat a játszmában résztvevőknek, aztán a saját sikereként könyvelheti el, ha az egyébként senkitől sem kért ötlete bejött. Ugyanígy a vállát vonogathatja, ha tanácsai nem lettek sikeresek – nem az ő felelőssége.

Ezt a hozzáállást megszoktuk a GKI vizionálásaiban, az Orbán bukását hetente megjósoló publicisztikákban, a gazdasági jövendölésekben és másutt is, vég nélkül. Az elmúlt évben azonban élet-halál küzdelem alakult ki a páston, a Szakértők™️ pedig – legyünk kimondottan eufemisztikusak – nem igazán érezték meg, hogy a köznapi, politikai csatározások világát felváltotta az egészségügyi válság időszaka. Ők továbbra is úgy mentek előre, mintha nem lenne holnap, romboló, senkinek sem használó munkájukat pedig elhajigált gyilkosozások kísérték. Ez is egy tempó.

Itt van nekünk például Lantos Gabriella. Aki egészségügyi menedzser, tehát valódi szakértő a javából! Bízvást olyan játékos, akiből 2022-től, egy ellenzéki győzelem esetén, akár egészségügyi miniszter is lehetne. Ő a koronavírus-válság kezdete óta a Magyar Narancsban örvendeztette meg szakértelmével az olvasókat, aminek a veleje persze semmi más nem volt, csak annyi, hogy O1G. Félrekezelés, direkt károkozás, amit csak akar az ellenzéki olvasó, hogy nyugalmasabban aludhasson aznap.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 31 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Pelso j.
2021. március 25. 20:13
Lantos egy jelentéktelen, a közvélemény által minimálisan ismert személy. Máshol a tizedrangú inasok komolyabb feladatot kapnak, mint egy ilyet amortizálni.
káli
2021. március 25. 20:08
Na megszólalt végre ez a fospermet is, dolgozz meg a pénzemért kutya!
TAVIROZSA
2021. március 25. 19:14
Ezt a soha nem látott járványt minden ország megszenvedi. Az országokban eltérő időszakban van felívelő ill. csillapodó szakasz, a "szakértő" feladata annyi, hogy a magyar helyzetet mindig olyan országgal vesse össze, ahol éppen jobb a helyzet. Ennyire egyszerű.
luzitanxaver
2021. március 25. 18:24
Ez egy február 19-ei cikk.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!