A kormány vonja vissza a hatévesek kötelező beiskolázásáról szóló szabályozást!

2021. február 16. 12:02

A Fidesz már eddig is elég kárt okozott a magyar oktatásnak.

2021. február 16. 12:02
Arató Gergely
MTI-OS

„Kozma Ákos, az alapvető jogok biztosa hétfőn megerősítette azt, amit a DK már hónapok óta mond: a kötelező iskolakezdés és iskolaérettség eldöntésének tavaly januárban hatályba lépett új szabályozása több ponton is jogszerűtlen. Riasztó, hogy már több mint egy éve nem az számít, hogy mi tesz jobbat egy hat éves gyereknek, nem számít, mit szeretnének a szülők vagy az óvodapedagógusok, sőt, az iskolahalasztás kérelmezésének eljárásával is számos probléma akad. A Demokratikus Koalíció tiltakozik az ellen, hogy Orbán pánikkormánya már megint az erő eszközével akar megoldani egy pedagógiai problémát, és a szakemberek ajánlásait, valamint a szülők kérését semmibe véve próbálja erőltetni saját életképtelen oktatáspolitikáját. A Fidesz már eddig is elég kárt okozott a magyar oktatásnak, jó lenne, ha lassan véget vetnének ennek a sehová nem vezető ámokfutásnak, és visszavonnák ezt az életképtelen szabályozást.

Arató Gergely, a DK frakcióvezető-helyettese, oktatáspolitikusa”

Összesen 33 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Lataa
2021. február 16. 19:55
Gergely! Légyszi menj vissza a Jöttünk, láttunk, visszamennénk-be, amikor a szerzetest alakítottad, azt legalább jól csináltad. Ez a móka nem neked való...
Kriszta67
2021. február 16. 18:35
Na ezzel egyetértek, mi el szegény unokám 08.30-án született 09.05 helyett. Nyilvánvaló cél hogy egyre több gyereknek ne legyen esélye csak a szakképzésbe bejutni. Persze nyilván ők ebben is a törvény felett állnak, az ő gyerekeiknek majd lesz ideje beérni.
írmag
2021. február 16. 16:45
Neked csak úgy tudnának személyesen kedvedbe járni, ha éjszaka hagyják jóvá a szabályozást, az elköteleződött affinitásod szerint! Setét vagy.
Gullwing
2021. február 16. 16:36
Méééé, hogy a jövö nemzedéke is olyan hüje(j) legyen mint te?!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!