Nyitókép: Trump-támogató feketék
„A fajközi fehérség (multiracial whiteness) elképzelése a fehérséget politikai színként értelmezi, nem csak szimpla faji identitásnak – egy diszkriminatív világlátásnak, melyben a szabadság és hovatartozás érzését mások dehumanizációja és üldözése teremti meg” – írja a The Washington Postban Cristina Beltrán New York-i történelemprofesszor.
Miért írja ezt Beltrán? Azért, mert a Capitoliumnál pár hete Trump mellett tüntető tömeget nehéz volna a fehér felsőbbrendűség hívének beállítani pusztán bőrszín alapján, hiszen egyértelműen nem csak fehérek voltak jelen és tüntettek Trumpért. Sőt: a 35 év alatti hispánok és feketék egyharmada Trumpra szavazott novemberben, ahogy az egész hispán és fekete népesség körében is kicsivel növelni tudta támogatását a leköszönt elnök.
A baloldalon, főleg a megvilágosult (woke), posztmodern szélsőbaldalon elterjedt szokás, hogy
ha valóság cáfolja az elméletet, akkor nem az elméletet igazítják a valósághoz, hanem fordítva.
Magyarán megpróbálják nyakatekert hülyeségekkel kimagyarázni, miért volt mégis igazuk: „Hogy megértsük Trump támogatását, a fajközi fehérség fogalmában kell gondolkodnunk” – írja Beltrán.
Ilyen a fajközi fehérség és a fehér mint politikai szín értelmezése is. Persze értjük, miről van szó: a fehérség mint szimbólum és metafora felhasználásáról. De azért mégis erősen önellentmondásosnak tűnik Beltrán szemlélete.
Nézzük, hogy is alakult a baloldal szemlélete a felszabadítani kívánt rétegekkel kapcsolatban! A hatvanas években Martin Luther Kingék a „színvak” társadalomért és államért küzdöttek, hogy a feketéket ne nyomják el csak azért, mert feketék,
és az egyéni tehetség, egyéni szorgalom, egyéni erőfeszítés, az egyéni jellem számítson. Hála az égnek, sikerrel jártak.
Ezért küzdött a feminizmus is a nők ügyében. Ekkor a csoportjellemzők szerinti igazságtalan diszkrimináció alól kellett felszabadítani a feketéket az egyéni kiteljesedés kedvéért.
Nem mellesleg ekkoriban az volt a mondás, hogy a „faj” valójában tudománytalan fogalom, mivel pontosan nem határozható meg, főleg nem határozhatóak meg a határai, mivel sok a „több fajtól” származó ember. Magyarán a faj túl homogén kategóriának számított, meg hát a dekonstruktőrök előszeretettel hangsúlyozták, hogy genetikailag sem stimmel sem a faj, sem a nemzet, sem a nép elképzelése, és mindezeket elnyomó társadalmi konstrukcióknak minősítették, mondván, csak az egyén van, minden más bizonytalan és képlékeny.