Mit jelent valóban az emberi élet pártján állni a gyermektelenség fájdalmas kihívásaiban?

2017. augusztus 29. 21:24

A gyerekre úgy tekintenek, mint egy termékre, egy tárgyra, ami adásvétel, panasz, kártérítés, stb. tárgyát képezi.

2017. augusztus 29. 21:24
Roska Péter
Magyar Kurír

„Tele van a média híradással olyan párokról, akik beperelték a mesterséges megtermékenyítést végrehajtó orvosaikat, az egyik például azért, mert fogyatékos gyereke született, a másik meg azért, mert fiút ígértek nekik és ehelyett lányuk lett. Nem azt kapták a pénzükért, amit kértek. Ha ezek a gyerekek normális úton fogannak, akkor a szülők legfeljebb Istennel perelhetnek. Így viszont hibás teljesítésre hivatkozva milliókat követelnek az orvosoktól. A gyerekre pedig úgy tekintenek, mint egy termékre, egy tárgyra, ami adásvétel, panasz, kártérítés, stb. tárgyát képezi.

Ezért nevezik egyre többen az IVF-gyerekeket »modern kori rabszolgák«-nak. Ha az ember az életre – úgy a sajátjára, mint a gyerekeiére vagy a többi emberére – nem Isten ajándékaként gondol, akkor a saját manipulációi eredményének fogja tartani és úgy érzi, hatalma van fölötte, ami pedig a személyek eltárgyiasításához vezethet.

A Katolikus Egyház pont a gyermekek legalapvetőbb érdekét, az ember méltóságát védi, amikor nemet mond a modern kori rabszolgaságra és a személy eltárgyiasítására. És nem, egyáltalán nem érzéketlen a gyermekre vágyók szenvedése iránt, akiknek a lombikprogramoknál hatékonyabb és sem erkölcsileg, sem semmilyen egyéb módon nem aggályos lehetőséget kínál. Ez a NaPro, amely nagyon sok esetben természetes módon képes gyógyítani a fogamzást akadályozó tüneteket.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 62 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
annamanna
2017. augusztus 30. 16:31
" az egyik például azért, mert fogyatékos gyereke született, a másik meg azért, mert fiút ígértek nekik és ehelyett lányuk lett. Nem azt kapták a pénzükért, amit kértek. Ha ezek a gyerekek normális úton fogannak, akkor a szülők legfeljebb Istennel perelhetnek. Így viszont hibás teljesítésre hivatkozva milliókat követelnek az orvosoktól." Én roma házaspárt láttam a tévében, akik milliókra perelték az orvost, mert a gyerekük kéz nélkül született. Biztos, hogy nem lombikbébi volt, a problémájuk egyetlen oka, hogy nem kaparták el, mert az orvos nem vette észre a fejlődési rendellenességet. Úgyhogy jár nekik a fájdalomdíj. Lehet, hogy anyuci nagy dohányos vagy alkoholista, azért alakult így a gyerek - de persze ők maguk nem hibásak semmiért, csak az orvos, mert nem kaparta el a félkezű gyereket.
Bell & Sebastian
2017. augusztus 30. 07:45
Nálunk, a járási kórházban ez úgy van, hogy az összes nőgyógyászból kettő tevékenykedik katolikus hitelvek mentén, és vannak vagy tízen. A többi, hogy így mondjam, vagy nem keresztény, vagy zsebszámológép kell neki. Miért pont egy klinikán lenne ez másképpen? Tudtommal még van orvosi- (és ügyvédi-) eskü. Hogy naponta hágják meg, az nem nagyon zavarja őket. Tessék tudomásul venni, hogy ez egy üzlet, nincsen köze humánumhoz. Az nyavicskol most a leghangosabban, aki veszélyben érzi a bevételét, ugyanis egy beültetésért horribilis összeget kérnek el. A kapitalista üzlet mióta erkölcsi kategória? Senki nem tanult a gyógyszergyártók vagy szépségipar permanens botrányaiból? A dizájner-kutya után jön a dizájner-ember? Mi az hogy! Már itt is van.
Onurisz
2017. augusztus 29. 23:42
Nem akarom kimondani, mit gondolok arról a módszerről, amikor valaki talál a világban két korlátolt házaspárt és ez alapján minősíti azokat a százezreket, akik mesterséges megtermékenyítésben vesznek részt. Ahogy az is igen visszatetsző, hogy az idézett katolikus internetes lap e témával foglalkozó írásai tudományoskodva és tendenciózusan, a korábbi cikkeiket visszahivatkozva riogatnak az eljárással kapcsolatban, mindenféle alá nem támasztott felmérésre és ismeretlen orvosok állítólagos nyilatkozataira utalva. Természetesen egyetlen pozitív, elégedett házaspárt sem ismernek és egyetlen olyan példát sem, ahol nem termékenyítenek meg számolatlanul és nem semmisítenek meg megtermékenyített petesejteket. Természetesen minden normális, józan ember egyetért azzal, hogy az állam csak az életet védő feltételekkel engedélyezze és támogassa az eljárást, illetve szabályozza és ellenőrizze a donorok vizsgálatát és nyilvántartását. Nem bonyolult és nem lehetetlen előírásokról lenne itt szó. Bűnnek minősíteni egymással szeretetben és egyetértésben élő meddő házaspárok hosszas és keserű küzdelmét azért, hogy szülessen saját gyermekük, alighanem ez az Isten ellen való vétek.
1120
2017. augusztus 29. 22:38
A sok ordibáló között egy nívós hang. Kedves Roska Péter! Gratulálok!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!