A Hittani Kongregáció vezetője a mesterséges megtermékenyítésről

2017. augusztus 30. 10:12

A létrehozott embriók 80%-a még a legmodernebb központokban is elpusztul.

2017. augusztus 30. 10:12
Hermann Geißler
Katolikus Válasz

„A mesterséges megtermékenyítés révén a nők mintegy egyharmada jut gyermekhez, jóllehet mesterségesen sokkal több embriót állítanak elő. Ez azt jelenti, hogy az embriók nagy részét »feláldozzák«. A szakemberek azt mondják, hogy a létrehozott embriók 80%-a még a legmodernebb központokban is elpusztul. Néhány elhal azután, hogy a méhbe beültették; néhány kémcsőben előállított embriót viszont, ha hibát vesznek észre rajta, megsemmisítenek. Nem kevés esetben az embriókat nemük szerint vagy más tulajdonságuk alapján válogatják szét, és a nem kívánatos példányokat megsemmisítik. Ha az anyaméhbe bevitt embriók közül több indul fejlődésnek, akkor alkalomadtán úgynevezett embrióredukciót hajtanak végre, azaz egy vagy két magzatot megölnek az anyaméhben.

A fel nem használt embriókat gyakran lefagyasztják, hogy egy későbbi kezelési ciklusban fel lehessen használni őket. Időközben már százezerszám léteznek világszerte lefagyasztott embriók, akikkel senki sem törődik, és akik gyakorlatilag halálra vannak ítélve. Mivel az embriók a megtermékenyülés pillanatától kezdve emberi lények, akiknek emberi méltóságát el kell ismerni, az ilyen eljárások nemcsak Isten parancsa ellen valók, hanem az emberi méltóságot is semmibe veszik. Sok esetben olyan eljárásról van szó, amelynek súlya az abortusszal egyenértékű. Azonkívül tény, hogy a mesterséges megtermékenyítés módszerei gyengítik a megfogant emberi élet iránti tiszteletet. A házasélet intimitása viszont – a megfoganás pillanatától kezdve – védi és növeli a tiszteletet minden emberi élet iránt.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 12 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
winniethepooh
2017. augusztus 30. 13:13
"A szakemberek azt mondják, hogy a létrehozott embriók 80%-a még a legmodernebb központokban is elpusztul. " Van egy rossz hírem: a természetesen fogant embrióknak is hasonlóan magas százaléka elpusztul/felszívódik, még mielőtt az "anyuka" észrevenné, hogy terhes. Értük is zokogjunk? Még mielőtt megcáfolnál: két ismerősöm is így járt. Nagyon várták a babát, a korai ultrahang vizsgálat még kimutatta a terhességet (egyikük esetében ikerterhességet), a második UH-n viszont már semmit nem talált az orvos. A testük megemésztette az élő magzatot. Akkor ezek a nők is gyilkosok?
Giuliano
2017. augusztus 30. 11:40
A katolikus papok által életük során szélbe elszórt ondósejtek(míg beléjük nem kövesednek)hátrányos megkülönböztetés következtében meg sem ismerhetik az Élet misztériumát(némely esetben ez nem baj)--,amint az apácák petesejtjei sem teljesíthetik be szent küldetésüket,mert a természet törvényét felülírta az ember,s mind a másikra mutogat,meg a bíborban megvénültek görcsösen ragaszkodnak ahhoz,hogy amit ők kibírtak,azt nehogy'má eljelentéktelenítsék élvhajhász forradalmi hévtől elvakítottak!A kibicnek semmi se drága,inkább kongjanak az ürességtől a papneveldék,s vetkőzzenek ki akik túlbecsülték az akaraterejüket,az imáik erejét,öngyilkolt egykor egészséges öntudatukat az életfenntartó ösztöneik elnyomása,likvidálása terén!A fel nem használt embriók--,úgy mint az értük erősen aggódó pályán kívüliek--,a mennyben járnak,és örülnek a testvéreik inkarnálódásának!
még fokozza
2017. augusztus 30. 11:27
"az embriók a megtermékenyülés pillanatától kezdve emberi lények," Akkor az egyház teljesítse a kötelességét! A szülő kívánságára keresztelje meg őket. Ha pedig meghalnak, temessék őket tisztességgel egyházi szertartás szerint. Hiszen van lelkük.
annamanna
2017. augusztus 30. 10:58
A lefagyasztott embriókat szüljék meg a papok. Mentsék meg az emberiség lelkét!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!