Rendkívüli!

Békemenet after: közönségtalálkozó Bayer Zsolttal, Mráz Ágoston Sámuellel és Horváth Józseffel szombaton 18 órától

Az első kézfogás

2017. július 08. 09:18

Miközben annyit beszélünk arról, hogy Oroszország megosztja ezt a térséget, valójában Amerika az, amely éket ver az unió két pólusa közé.

2017. július 08. 09:18
Stier Gábor
Stier Gábor
Magyar Nemzet

„Trump messze hangzó varsói szavai után annyi esély sem volt a kétoldalú közeledésre, mint előtte. Persze Hszi Csin-ping moszkvai útja is azt jelezte, hogy mindkét oldal kész a csatára. Amelyben Közép-Európa ismét eszköz, így fontos tényező lett. Világos, hogy Amerika itt, Kelet-Európában építi a frontvonalakat mind Oroszország, mind pedig a vele immár egyre bizalmatlanabb Nyugat-Európa felé. Mert miközben annyit beszélünk arról, hogy Oroszország megosztja ezt a térséget, valójában Amerika az, amely éket ver az unió két pólusa közé. A varsói találkozó alapvetően erről szólt. De ez a vizit helyretette a Trumphoz kapcsolódó magyar jobboldali álmokat is. Mert miközben Washington az amerikai érdekeket követve éppen le akarja választani katonai és energetikai szempontból e térséget Moszkvától, addig a találkozó előtt Szijjártó Péter éppen a Gazprom tervezett déli vezetékéhez kötelezte el magát. Ebből is látszik, hogy az Amerikához fűződő viszony tekintetében még ez az alapvetően lojális térség sem egységes, miközben Európa nyugati fele egyre inkább az amerikai dominancia örökségéért harcol. S nem Amerikáért! Ebben a kontextusban igazán fontos a Trump és Putyin közötti első kézfogás, amelynek a tárgyalások hangulatát tekintve még biztosan lesz folytatása. Ahogy a családi képen is folyik a helyezkedés.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
puszika
2017. július 08. 17:17
Kedves Stier! Valami összekavarodott benned. Tegnap még Orbán verte az éket. Ma meg Trump? Tisztázd már önmagaddal, akkor ez most hogy is van!!
zolizolizoltan
2017. július 08. 12:02
Az amerikai külügyminisztériumot még Clinton stábja uralja. Innen fúj a szél.
Poszata
2017. július 08. 11:15
Aha. Mert az oroszfóbiás lengyelekre úgy kell rátukmálnia magát az USA-nak...
turáni sólyom
2017. július 08. 10:14
Kelet-Európa súlytalan, de geopolitikai helyszín. Súlya csak akkor lenne, ha összefogna Oroszországgal. Ha Amerika valóban Kína ellen fordul, akkor erre a térségre csak Oroszországgal együtt számíthat. Addig rendeznie kell az amerikai-orosz viszonyt. Az önállósodó Nyugat-Európával nem tud mit tenni. Az csak potenciális szövetségese az USA-nak. Magyarországnak lavírozni kell kelet és nyugat között. Kompország voltunk, azok is maradunk...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!