Gordiusz fehér köpenyben

2016. május 30. 09:34

Halaszthatatlan az egészségügyi dolgozók béremelése, az alapellátás átszervezése, a kórházak szerepének újragondolása.

2016. május 30. 09:34
Pelle János
Magyar Idők

„Lehet, hogy az OEP amúgy meglehetősen költséges szétdarabolása annak az előjele, hogy a kormány még a 2018-as választások előtt több pénzt akar juttatni az egészségügynek a növekedésnek indult nemzeti jövedelemből? Ha igen, annak igazán itt az ideje, hiszen Magyarországon az egészségügyi kiadásokra fordított összeg arányát tekintve jócskán elmarad a visegrádi országok átlagától is. Halaszthatatlan az egészségügyi dolgozók béremelése, az alapellátás átszervezése, a kórházak szerepének újragondolása. 

Meggyőződésem, hogy az utóbbi során meg lehetne találni az egykori Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet (OPNI) üresen álló épületének újra egészségügyi célokra való hasznosítását is. Hadd tolmácsoljak egy idős, kiváló szakembertől, dr. Kertai Páltól hallott javaslatot. A Lipótmezőn kellene berendezni az Alzheimer-kórosok országos gyógyítási és gondozási központját, vagyis elsősorban neurológiai profillal kellene feltámasztani a más célokra alkalmatlan, így eladhatatlan, nagy múltú épületegyüttest. Tekintettel arra, hogy az Alzheimer-kór az átlagos életkor emelkedésével lassan népbetegséggé válik, és már ma kétszázezren szenvednek ebben a betegségben Magyarországon, a betegek száma pedig az előrejelzések szerint húsz év alatt megduplázódik, ezen a területen is lépni kell. 

Mindez csak néhány szál a gordiuszi csomóból, mely fehér köpenybe burkoltan jelenik meg előttünk, és amellyel akárhány eddigi reform vallott is kudarcot, mégiscsak kezdenünk kell valamit.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kjkj945
2016. május 30. 15:44
http://www.or-zse.hu/oktatok/pelle.htm Ő szeretne Nagy Sándor kardja lenni.
KannibálTatárÚr
2016. május 30. 11:49
Az egészségügyön csak úgy lehet segíteni, hogy MINDEN egészségügyi objektum állami, vagy az állami biztosító vagyona lesz, az egészségügyiek pedig állami alkalmazottak. Annyit alakalmaz az állam, amennyi szükséges, nem pedig annyi pénzt tesz az egészségügybe, amennyien abból élni akarnak. Az állam kényszerít a biztosítás fizetésére, de nem gondoskodik a gazdaságos felhasználásáról. Voltam fogorvosnál. Egy tömésért (ami a szoci alatt szinte ingyen volt - az orvos bére, meg a tömés ára) 30 eurot fizettem, amiért akár több, mint tíz kilo sertéshúst is kaphatok. Mikor sokalltam, a fogorvos mondja az ár okát: bérleti díj (ami többszöröse az egyszeri befektetésnek), berendezés megvásárlása (amit többszörösen visszakap), nővér bére, KEVÉS KUNCSAFT. Gyógyszertár legalább ötször annyi van, mint a szoci alatt. Nem kétséges, hogy csak a gyógyszerek árának drasztikus emelésével lehetnek gazdaságosak. Megszokott, hogy egészségügyi intézményekben két gyógyszertár van egymással szemben. Szlovákiában már tervezik az egészségügy államosítását.
Tintamin
2016. május 30. 11:10
6 eve beszari Orban. Nem mer hozzanyulni, mert rgy pipogya, gyava fostalicska az urge.
blondiner
2016. május 30. 10:32
Az egészségügyi dolgozók megbecsülése talán a háború előtt volt megfelelő. A szocialista rendszerben az értelmiség, mint réteg volt "tűrt" kategória, a rendszerváltás után meg egyszerűen pénzhiány és nagy szavazóbázisnak számító pedagóguskar vitte a béremeléseknél a prímet, rajtuk kívül tűzoltás jellege volt a bérrendezéseknek. Tudomásul kéne venni két tényt: 1. az orvosképzés a leghosszabb, majdnem 30 éves egy orvos, mire szakorvosi vizsgát tehet. 2. a legfontosabbat várjuk tőlük, az életünket és egészségünket. Mindkét szempont alapján a következő rendezésnek az egészségügyben kell bekövetkezni
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!