Tükör

2015. október 08. 10:40

Czunyiné oktatási államtitkár számára a Belső Értékelési Csoport rövidítése – BECS – sokkal szimpatikusabb, mint a másik elterjedt rövidítés, a PÖCS (Pedagógus Önértékelési Csoport).

2015. október 08. 10:40
Sudár Ágnes
Kisalföld

A PÖCS lényege ugyanis, hogy a tanár elé kvázi tükröt tartanak, megnézik két óráját, a vázlatait, amelyek alapján tanít, s még a szülőket is meghallgatják, hogy ők elégedettek-e azzal, ami a gyermekükkel az iskolában történik. Ami a normális fölött van, az már maga a központilag megrendelt tudományosság, a 77 szempont, ami alapján a tanár magát is értékeli, a tükröt fényezve, nem a személyét. Ja és az, hogy a pedagógustársak is jól megmondják majd a másikról a véleményüket, aztán a tanáriban békében és barátságban elfelezik az otthonról hozott ebédjüket.

Tényleg sokkal, de sokkal fontosabb dolog etikailag kikezdhetetlen, BECS-en és PÖCS-ön megrostált pedagógusokkal foglalkozni, mint azzal, hogy a PISA-felmérésben a digitális szövegértés terén lettek a magyar diákok Európán belül az utolsók. Kukkot sem értünk lassan a világból, amely pedig a jövőnket jelenti. Czunyiné a PÖCS-öt »a fantázia szüleményének« tartja. Legyen az. De akkor a PISA- eredmény meg a jelen oktatásunk szükségszerűen torz szüleménye.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 35 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kjkj945
2015. október 08. 15:24
""a Belső Ellenőrzési Csoport (BECS) elnevezés szimpatikusabb, mint a Pedagógus Önértékelési Csoport (PÖCS). ""
puszika
2015. október 08. 15:16
Tudja Ágika,amikor egyes liberálisnak vallott agyakban csak a mindenáron való akadékoskodás válik uralkodóvá,akkor vannak olyan tehetségtelen firkászok/Pl Sudár Ágnes/akik a megfelelés alázó bűvöletében tesznek eleget főszerkesztőjük igényeinek,mert elvégre ő fizet. Azt meg hogy ki az ön főszerkesztője tudjuk.Ebből következően azt is mitől ilyen szennylap a Kisalföld!!!!
hihhaa
2015. október 08. 12:52
Az elnevezést már nehezen lehet BECS-ben tartani, amikor néhány iskolában már felállt a PÖCS.
atila68
2015. október 08. 12:30
Ja, PISA jó, BECS rossz. Négy láb jó, két láb rossz.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!