Nemkívánatos piaci jelenségek

2014. november 19. 11:42

Most meg jön a szocializmus, a 13 milliárdos különadón kívül létrejön az állami kiskereskedelmi „ellátó” (így), onnan lehet vásárolni, vagy mész tönkre, úgy húsz cég tönkremegy, kit érdekel.

2014. november 19. 11:42
Seres László
Seres László
hvg.hu

Már az első trafikbotrány is a fiatalok egészségét volt hivatott védeni, ehelyett sikerült a Lázár-barát Continentalt helyzetbe hozni (pláne, hogy lényegében ők is írhatták a tervezet végső verzióját), ezenkívül a feketekereskedelem is jól fellendült, volt is nagy meglepi, hogy nahát, ez meg hogy történhetett meg. Most meg jön a szocializmus, a 13 milliárdos különadón kívül létrejön az állami kiskereskedelmi »ellátó« (így), onnan lehet vásárolni, vagy mész tönkre, úgy húsz cég tönkremegy, kit érdekel.

Természetesen megint a sikert büntetik: a BAT éppen két hónapja adott egy teljesen önerőből felépített, 9 milliárdos beruházást Pécsett, ezt viszont a folyamatos, osztályharcos különadó-fixációban szenvedő kormánypárti aktivizmus pont figyelmen kívül hagyja; mindegy, az a multi baja, ha van olyan hülye, hogy nálunk beruház.

És mivel emiatt nem fogunk utcára menni, nézzük röviden, mi várható: újabb protekcionizmus, a fogyasztók újabb nyílt arculcsapása, újabb haveri gazdagodások, még több feketekereskedelem, még több elüldözött nyugati cég, még nagyobb munkanélküliség, még drágább cigaretta. Semmi különös, csak néhány újabb tégla a falban.

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 58 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
várúr
2014. november 19. 22:14
Seres. Te is nemkívánatos jelenség vagy, a dohány lánckereskedők is.
Brigadéros
2014. november 19. 22:11
Ilyen gyomorbajos ábrázattal csak ilyeneket lehet írni.
puszika
2014. november 19. 18:49
Ebben az irásban az a legborzalmasabb,hogy üzleti analfabéták/jelen esetben Seres firkász/ úgy lépnek fel mint szakértők és még a tutit is megmondják! Mi jöhet még??
Laurence Szilard
2014. november 19. 12:47
Mi ez a sopánkodás? Erre adtak felhatalmazást a választók, erre jogosítja fel Sánta Jánost a kétharmad.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!