Kedves Attila! Tisztelt Elnökség!

2013. szeptember 19. 22:03

Ti feladtátok. Már kármentésre rendezkedtetek be, hogy az MSZP minél erősebb ellenzéki pozíciót foglalhasson el 2014 után a Parlamentben. Pedig Orbán leváltható.

2013. szeptember 19. 22:03
Rózsa Mihály
Gyömrői Hírhatár

Kedves Attila! Tisztelt Elnökség!

Nézzünk szembe a tényekkel! Ti feladtátok. Ti elkönyveltétek azt, hogy Orbán és kormánya leválthatatlanok Magyarországon, ezért most már kármentésre rendezkedtetek be, hogy az MSZP minél erősebb ellenzéki pozíciót foglalhasson el 2014 után a Parlamentben.

Nem tisztességes ez az országgal és a választókkal szemben. Jó hírt hozok számotokra! Orbán és kormánya legyőzhető. Hiszen az itt élők többsége, minden jel ellenére, nem teljesen menthetetlen elmebeteg vagy velejéig romlott gazember. Az emberek pontosan tudják, hogy nincs lassan a társadalomnak olyan csoportja, akikkel az Orbán kormány ne szúrt volna ki rendesen. Az emberek érzik, hogy hiánycikk lett a szabadság, amit pult alól is nagyon nehéz beszerezni. Mondani se nagyon kell nekik, hiszen saját bőrükön tapasztalják, hogy rosszabbul élnek, mint négy éve. Értik, hogy romokban a jogállam és a demokrácia, ami sokakat valóban nem zavarna, ha társulna mellé egyfajta jólét, de nem társul, általánossá vált a teljes létbizonytalanság. Az emberek félnek. Mert megtapasztalhatták, hogy akinek jár a szája, annak betörik a feje. És a kádárizmusban megtanulták, hogy ahol félni kell, ott jobb félni, mint megijedni. Ezért ha nyíltan kérdezik őket, hogy támogatják-e a népi demokráciát, a Magyar Népköztársaságot, Nagy Testvért, Pártunkat és Kormányunkat, nagyon határozott igent mondanak rá, miközben a melegebb éghajlatra kívánják azt valójában. De a fülke magányában még talán nem félnek, ott elmondják a szavazatukkal, ami bántja őket és válaszolni készek a diktatúrára, amit a hatalom szabadított rájuk és szavazatukkal készek tenni azért, hogy felszabadulhasson Magyarország.

Orbán és kormánya legyőzhető. Nem lesz könnyű. És csak akkor lehet Orbánt és kormányát legyőzni, ha létrejön erre a demokratikus erők széles választási összefogása. Anélkül ez a hajó el fog menni. Tudom, azzal nyugtatjátok magatokat és egymást, hogy majd a végén mi itt a végeken, mint választó, kényszerből, de rátok fogunk így is szavazni Orbánék ellen. Ne áltassátok magatokat. Nem fogunk. Ha marad ez a mostani állapot, akkor én a liberális, ha a Liberálisok és a DK összefog, akkor rájuk fogok szavazni, ha nem akkor az önállóan induló Liberálisokra, ha nem lesz erre valamiért lehetőségem, akkor távol fogok maradni a választásoktól. Ha csak én döntöttem volna el határozottan, hogy így cselekszem, nem lennétek bajban. DE nem csak én vagyok ezzel így, hanem több százezer magyar választó gondolkodik ebben hozzám hasonlóan. Ha marad Orbán és folytatódhat az ország tönkre tétele általuk, én maximum megfogom a családomat, és amíg még lehet elmegyek innen egy élhetőbb, normálisabb országba. De Orbán és kormányának maradásának, az ország lehetőségének eljátszásának minden erkölcsi felelőssége titeket fog terhelni és ezzel egyszer majd el is kell számolnotok.

Nem az a legnagyobb baj, ha az ember hoz indulatból egy rossz döntést. Ez bárkivel előfordulhat. A legnagyobb baj az, ha képtelen szembesülni azzal, hogy rossz döntést hozott és makacsul ragaszkodik saját kártékony álláspontjához. Minden kabát újra gombolható, ha elrontottuk a gombolását. És még mindig jobb egy rosszul gombolt kabátot újra gombolni, mint hagyni úgy ahogy van, és ezáltal megfázni és nevetségessé válni egyszerre.

Nem azt mondom, hogy a közvélemény kutatási adatokat szentírásnak kell tekinteni. De azért csak van némi alapjuk. Nem is kevés. Az Együtt-PM 5% körül áll jelenleg. Nem túl valószínű, hogy nőhetne érdemben a támogatottsága. Tehát nem tudják elérni együtt a bekerüléshez szükséges 10%-ot, ami azt jelenti a listájukra leadott szavazatok elvesztett szavazatok lesznek. És a ti listátok se erősödik, mert a bizonytalanok tömege, igen rossz néven vette hozzám hasonlóan az elhibázott döntéseteket. Az ország és a magyar választók, de az ellenzéki pártok létérdeke is, hogy egy darab nagy közös lista jöjjön létre és minden körzetben közös egyéni jelölteket állítson az ellenzék. Ehhez minden szereplő részéről józanság, tisztesség és nagyvonalúság szükséges.

Kérlek titeket, kezdjétek újra a tárgyalásokat az összefogásról, jöjjünk le arról a rossz útról, ami egyértelműen zsákutcába vezet. Nem vagytok elegek ahhoz, hogy váltani lehessen a kormányt. Ehhez szükség van a Liberálisokra és a DK-ra is. Szükség lenne az LMP-re is, de azok nem fognak jönni, másban érdekeltek. Lássátok be, hogy ahogy nektek van pártérdeketek, úgy más demokratikus pártoknak is van. Teljesen jogosan mondja a DK vagy a Liberálisok, hogy csak olyan összefogást fogadnak el, amelyben lehetőségük van a bekerülés után önálló frakcióban kifejteni saját álláspontjukat és képviselni a szimpatizánsaik, támogatóik politikai érdekét és véleményét. Nem hiszem, hogy nagy áldozat lenne részetekről, hogy elfogadjátok, hogy a kisebb erők is kapjanak a közös listán olyan számban biztos bekerülő helyeket, hogy utána önálló frakciójuk lehessen majd a törvényhozásban. És természetes, hogy a szereplők nem mondhatják meg egymásnak, hogy miről lehet, és miről nem lehet saját véleményük, hiszen az összefogás nem összeolvadást jelent, hanem a demokratikus pártok együttműködése ez, amiben minden szereplő megtarthatja saját identitását.

Magyarországon nagyon sokan várják, hogy a demokratikus erők közösen, és kompromisszumokra nyitottan hozzák létre számukra azt a választási alternatívát, amire jó szívvel szavazni tudnak majd a regnáló hatalom és a politikai szélsőségesek ellenében. A választó persze azt elvárja, hogy a demokratikus erők szigorúan és egyértelműen zárjanak a jobb és a bal szélsőségesei előtt, de azt is nagyon határozottan elvárja, hogy egymás felé viszont nyissanak végre. Mert ha a demokratikus erők egymás ellen harcolnak és egymással igyekeznek kitolni, ahogy most történik, az nem más valójában, mint a Köztársaság és a magyar választók tökön rúgása. Tisztelettel kérlek titeket, nyissátok újra az együttműködési tárgyalásokat és tanúsítsatok az ország érdekében politikai józanságot.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 87 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kispalyas
2013. szeptember 20. 13:20
Rózsamisi-rózsagyuri ingyenélő zsidrák.
kispalyas
2013. szeptember 20. 13:20
Rózsamisi-rózsagyuri ingyenélő zsidrák.
kispufi
2013. szeptember 20. 11:16
"az itt élők többsége, minden jel ellenére, nem teljesen menthetetlen elmebeteg vagy velejéig romlott gazember" - én is osztom, de erről legkevésbé rózsamisi győzött meg, sőt.
citizen queen
2013. szeptember 20. 11:14
"Lássátok be, hogy ahogy nektek van pártérdeketek, úgy más demokratikus pártoknak is van. Teljesen jogosan mondja a DK vagy a Liberálisok, hogy csak olyan összefogást fogadnak el, amelyben lehetőségük van a bekerülés után önálló frakcióban kifejteni saját álláspontjukat és képviselni a szimpatizánsaik, támogatóik politikai érdekét és véleményét. Nem hiszem, hogy nagy áldozat lenne részetekről, hogy elfogadjátok, hogy a kisebb erők is kapjanak a közös listán olyan számban biztos bekerülő helyeket, hogy utána önálló frakciójuk lehessen majd a törvényhozásban." Lássátok be, a listás bekerülő helyekért, és az önálló frakció alapításáért a DK-nak, és a "liberálisoknak" egy dolgot kell tenniük: elegendő számú szavazót mozgósítani. És nem pofátlanul más hátán akarva bejutni a parlamentbe, majd utána finnyásan lenézni a szoci talpasokat, meg szoci nyugger szavazókat.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!