Álomországban a közel-keleti béke

2011. május 27. 14:58

Netanjahu okkal elégedetlen: miért állna a Palesztin Hatóság érdekében, hogy megváltozzon?

2011. május 27. 14:58
David Frum
Komment.hu

„Izrael miniszterelnökének, Benjamin Netanjahunak nem nyerte el tetszését Barack Obama nagy közel-keleti beszéde, méghozzá érthető okokból.

A Palesztin Hatóság két éve nem hajlandó Netanjahuval találkozni. Tárgyalás helyett külső erőket mozgósított Izrael ellen: először Obama kormányzatát 2009-ben, majd (miután azzal kudarcot vallott) az ENSZ-t. Most pedig kiegyezett a Hamásszal. Az új, hamászosított Palesztin Hatóság arra kéri az ENSZ közgyűlését, hogy szeptemberi szavazásán ismerje el Palesztinát mint független államot. Mahmúd Abbász, a Palesztin Hatóság elnöke a New York Timesnak írt véleménycikkben fejtette ki, hogy a döntés jogilag erősítené meg az Izrael legitimációjának megszüntetésére irányuló palesztin erőfeszítéseket: »Palesztina felvétele az ENSZ-be utat nyitna számunkra ahhoz, hogy a konfliktus ne csupán politikai, hanem jogi értelemben is nemzetközivé váljon. Lehetővé tenné továbbá azt is, hogy az ENSZ-en belül, emberi jogi bizottságokban, valamint a Nemzetközi Bíróság előtt is követelésekkel éljünk Izraellel szemben« - írta a cikkben.

Ezt a hozzáállást az Egyesült Államoknak vissza kellene utasítania. Obama azonban ehelyett a palesztin követeléseknek szentelte múlt csütörtöki beszédének egyötödét. Sőt, indítványozta azt is, hogy határkiigazítással bár, de a jövőbeli palesztin állam irányítása alá kerüljön egy Ciszjordánia és Gáza méretének megfelelő terület, amelyet Izrael 1967-ben foglalt el.

Netanjahu okkal elégedetlen: ha a rossz magaviseletnek ez a következménye, miért állna a Palesztin Hatóság érdekében, hogy megváltozzon?”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 20 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Mardel
2011. május 28. 06:34
Géza, nem érdekel a szereplők lelki élete. Ha vége van a meccsnek, akkor szólj, addig nem meg gyilkolásszátok egymást.
bookmark
2011. május 27. 22:36
Valahol en a szemelyes szabadsag elveszteset latom abban, hogy egy zsido ember csak faji szinten politizalhatna. Miert ne lehetne barmilyen oldalhoz kozel csak azert mert van egy vallasa? Ez maganak a vallasnak a politika szintjere valo emelese/lesulyesztese lenne. Nem hiszem, hogy Slomo ezzel egyetertne. Nagyon sok mas nemzet allampolgarai elnek nagyon sok okbol kifolyolag mas orszagokban. Eleg csak az olaszokra gondolni, szerintem meg az Eszaki-Sarkon is van pizzaria. Ettol meg mind valodi es igazi olasz. Ez igaz a kettos allampolgarsagra is. Mi van ha valaki egy masik nep tagjaval hazasodik es joga van felvenni a kettos allampolgarsagot? Azt pedig vegkep nem ertem, hogy egy zsidonak miert gond az, hogy lezsidozzak, amikor az. Egyszer kellene csak azt mondania mosolygo arccal, hogy igen en az vagyok es buszke is vagyok ra. Na onnantol nem lenne ertelme tovabb zsidozni. Nem lehet az eletet ugy leelni, hogy egy szin vagy vallas vagyunk. Ezt mar Michel Jackson is megmondta. "nem tolthetem az eletem egy szinkent". Ha nem a vallas miatt szolnak meg, akkor azert mert tul kicsik vagyunk, vagy tul magasak, esetleg tul sovanyak vagy tul koverek, tul butak, vagy tul okoskodok es meg sorolhatnam holnap estig. Mindig lesz valami, amiert meg leszunk szolva. Az onbizalom belulrol kell, hogy jojjon es nem kell hogy a felelem atvaltson agressziv aroganciara.
alma1234
2011. május 27. 20:47
Most miért vagyunk meglepődve azon, ha egy zsidó Izraelre nézve kedvező cikket ír? Ez a normális. Nem az amit a magyar zsidó újágírok tesznek a szűlőföldjük ellen.
Nemhivo
2011. május 27. 19:35
...marhaság.. A pal.ok nem szeretnek és nem is tudnak dolgozni. Jól mutatja ezt az, amikor megkapták a virágzó Gázát, amit néhány év alatt sikerült totálisan leamortizálniuk... Egy saját országban mihez kezdenének? Egyetlen életető elemük az Izrael elleni olthatatlan gyűlölet...ha ennek vége, nekik is végük..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!