rák

2017. december 11. 02:01
Ijesztő információkat közölt a Medicalonline portál a Science nyomán a rákellenes kezelések lehetséges következményeiről. Ugyanis ezek esetenként a daganat elpusztulása helyett agresszív tumornövekedést eredményeznek. Megnyugtató azonban, hogy a kutatók egyben ennek ellenszeréről is beszámoltak.
2017. november 5. 05:00
Legtöbbször eszünkbe sem jut, sokan nem is tudják, hogy az emberi szervezet sok milliárdnyi mikrobával (baktériumokkal, gombákkal, vírusokkal stb.) él együtt, sőt ezek az élőlények súlyunknak 2-3 százalékát teszik ki, számszerűen több van belőlük bennünk és rajtunk, mint emberi sejt.
2017. szeptember 1. 05:23
Egészen megdöbbentő különbségek vannak a hazai onkológiai ellátásban az ország különféle régiói között - derül ki a napi.hu elemzéséből. Még ennél is meglepőbb viszont az, hogy egyáltalán nem Budapest van a legkedvezőbb helyzetben, legalábbis ami a technikai feltételeket illeti.
2017. július 17. 16:48
Erre a megállapításra brit kutatók jutottak az MTI híre szerint. Úgy találták, hogy a brit iskolások nagy része, különösen a szegényebbek, a vakációt a képernyő előtt ülve töltik, ennek köszönhető a lesújtó eredmény. Magyarországon nem készült még ilyen felmérés.
2017. július 13. 16:27
Ebben a rovatban már esett szó arról, hogy a mértékletes kávézás nem feltétlenül ártalmas az egészségre, sőt, akár hasznunkra is lehet. Ezt erősíti meg az MTI híre, mely két nagyléptékű és hosszú ideig tartó kutatás eredményét összegzi.
2017. július 12. 06:14
Hazánkban a mai napig vannak még olyan épületek, melyekben azbeszttartalmú anyagokat használtak fel. Ezeket ugyan folyamatosan cserélik, mióta súlyosan rákkeltő hatására fény derült, de sajos a finom szemcsék még ma is veszélyesek az egészségre. Ennek szomorú bizonyítéka az az asszony, aki az Origo cikke szerint azért lett rákos, mert még gyerekkorában az apja ruhájára rárakódott azbesztpor az ő szervezetébe is bekerült.
2017. május 25. 03:23
Unalomig ismert tény, hogy az újszülöttek táplálására az anyatej a legalkalmasabb. Az a felfedezés azonban, amiről az origo.hu számolt be, még fontosabbá teszi ezt a táplálékot, s nemcsak a kisbabák, hanem felnőtt hólyagrákos betegek számára is életmentő lehet.
2017. május 2. 23:56
A film alkotói a közhangulatot – sokszor nem alap nélkül – uraló trenddel szembemenve szeretnék bemutatni, hogy igenis léteznek tisztességes szándékú, hivatásukat megértéssel, legjobb tudásuk szerint végző szakemberek.
2017. április 27. 14:41
A cím félrevezető lehet, hiszen a Glasgow-i Egyetem tudósai az MTI híre szerint csak a szív- és érrendszeri, továbbá a különféle daganatos betegségek kisebb esélyét találták azoknál, akik kerékpárral járnak dolgozni. Viszont mivel ez a két betegségcsoport áll a korai természetes halálozások többsége mögött, talán mégsem túlzás a fenti következtetés.
2017. április 7. 08:19
Újabb, eddig megvalósíthatatlannak vélt álom válhat valóra néhány éven belül az origo.hu beszámolója szerint. Amit mostanáig csak mesékben olvashattunk, s a plasztikai sebészek is csak az illúzióját adhatták meg, vagyis a tartós fiatalság egy tabletta bevételével néhány éven belül elérhető lehet.
2017. március 30. 05:33
Negyvenhetedikbe léptem, ezt a kort apám mindössze két héttel élte túl (azt is minek), anyám ennyi idősen ki-be járta a kórházakat, két komoly műtéttel, hálistennek végetért a pechszéria, azóta kutya baja.
2017. március 12. 20:13
Szinte már túlzottan sok reményt fűznek orosz kutatók ahhoz az új fehérjéhez, amelyet a Nemzetközi Ürállomáson kisérleteztek ki. Az MTI híre szerint céljuk az, hogy 3-4 év múlva olyan gyógyszert hozzanak létre, amely az eddigi kutatási iránnyal szemben nemcsak egy-két ráktípus gyógyítására képes, hanem mindegyikre hat, ráadásul még előrehaladott stádiumban is elpusztítja a daganatot.
2017. március 9. 04:41
Az, hogy a sok zöldség és gyümölcs fogyasztása egészséges, már a könyökünkön jön ki. Ugyanakkor nem nagyon tudjuk, mi az, hogy sok, mennyi az elégséges, azt pedig végképp nem, hogy pontosan melyik zöldség- vagy gyümölcsféle milyen betegség elkerülésénél válhat hasznunkra. Ebben segíthet az a brit tanulmány, melyet az MTI ismertetett a BBC híroldala alapján.
2017. február 7. 01:08
A daganatellenes vegyületek és terápiák kifejlesztésével világszerte több kutatóintézet foglalkozik, ez a rovat is hírt adott már néhányról. Most egy nagyon ígéretes, ráadásul magyar tudósok vezetésével létrehozott új molekula jutott klinikai fázisba, melyről az egyik legtekintélyesebb tudományos lap, a Nature is beszámolt – közölte az MTA közleménye alapján a Magyar Távirati Iroda.
2016. november 25. 03:57
Úgy tűnik, a mai kor tudósai közül egyre többeket foglalkoztat az emberi élet további meghosszabbításának lehetősége. Nemrég írtunk a vérplazmában rejlő lehetőségekről, most az inforadio.hu információja szerint amerikai kutatók a géntechnológiában keresik a megoldást erre a problémára.
2016. november 21. 16:03
Ha azt halljuk, hogy valaki rákos lett, összeborzadunk. Ha pedig azt, hogy egy gyermek lett az, még inkább. Ha ráadásul még anyák is vagyunk, akkor pániksebességgel kapcsoljuk ki az agyunkat, mert „neeem, az én gyerekemmel ez nem történhet meg". Pedig de. Ahogy velem is, pontosabban az én gyermekemmel...
2016. október 12. 11:17
Ő is sikeresen „túlélte” a mágikus öt évet, az ő élete is gyökeresen megváltozott, ahogy ő maga is másképp látja már a dolgokat. És hogy hogy csinálta?
2016. október 3. 16:46
A kurkuma az ázsiai konyhák gyakori fűszere, itthon nem állandó eleme a fűszerpolcnak, bár inyenceknél és az egzotikumokat kedvelőknél előfordul. Az Origo cikke alapján úgy tűnik, érdemes beszerezni, a reggeli omlett vagy joghurt állandó eleme lehet. Azért receptet ne keressen a cikkben!

összesen: 49 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 3 következő utolsó