génmutáció

2018. január 22. 16:58
A daganatos megbetegedést ma is gyakran a halálos ítélettel tekintik egyenrangúnak, pedig korai felismeréssel a legtöbb típusa már gyógyítható. A probléma éppen a kezdeti stádium diagnoszizálása, hiszen jónéhány tumor ebben az időszakban még semmilyen tünettel nem jár. Ebben segíthet az az eljárás, amelyet az MTI híradása szerint amerikai tudósok fejlesztettek ki, tesztelése most zajlik.
2018. január 19. 08:48
Néhány éve nagy feltűnést keltett, mikor Angelina Jolie nyilvánosság előtt vállalta, hogy mindkét mellét eltávolíttatta, így akarván elkerülni, hogy nála is megjelenjen a melldaganat, mint édesanyjánál. Sőt, a színésznő bevallottan kampányolt is azért, hogy akik hozzá hasonló génmutációt hordoznak, megelőzésként végezzék el az emlőeltávolítást, így növelve életbenmaradási esélyeiket.
2016. december 10. 02:35
Az autizmus spektrumzavar (ASD) a laikusok számára is ismert betegség, legalábbis a nagy sikerű film óta. Nemcsak az érintetteknek jelent problémát a mindennapi érintkezésben, de a hozzátartozók életét is nagyon megnehezíti, s mindeddig úgy tudtuk, nem gyógyítható. Az MTI azonban most arról adott hírt, hogy egyik tipus esetén állatkisérletekben sikerült visszafordítani a folyamatot.
2015. május 9. 05:20
A génterápiára sokan tekintenek bizalmatlanul, tartanak az egyelőre beláthatatlan következményektől. Fenntartásaik lehetnek bizonyos esetekben jogosak, de az a beavatkozás, melyről az MTI számolt be, minden jel szerint a pozitív példák sorát erősíti.