Columbia Egyetem

2018. április 10. 04:10
Néha ugyanazzal a kutatási területtel foglalkozó szakemberek is szögesen ellentétes eredményre jutnak ugyanabban a kérdésben, ráadásul mindketten meggyőző kísérletekkel is alátámasztják véleményüket, teljes zavarba ejtvén az ezekről tudósítót.
2016. március 31. 06:28
A legtöbb ember még manapság is úgy tudja, hogy életünk során az agyban lévő idegsejtek száma nem gyarapodik, csak pusztul. A tudomány már meghaladta ezt az elképzelést, s erre a legegyértelműbb bizonyítékot éppen egy honfitársunk adta nemrégiben. A tudomany.blog.hu-n megjelent cikk szerint neki sikerült elsőként frissen született idegsejteket működés közben megfigyelnie.
2015. július 9. 05:28
Romantikus regényekben még előfordult, hogy egy nőnek "megszakadt a szíve", s belehalt a fájdalomba. Manapság már nem hiszünk ilyesmiben, pedig egy amerikai kutatás szerint, melyet a Szívderítő oldalán olvashatunk, az erős szenvedés vagy a poszttraumatikus stressz akár évekkel később is lehet oka egy szív- és érrendszeri betegségnek, akár szívinfarktusnak is.