Mesterséges hallósejtek segítségével gyógyíthatják a siketséget

2018. október 13. 19:24

A fogyatékosság minden formája nehéz teher, de talán a siketeknek a legnehezebb, hiszen állapotuk nem felismerhető az első szempillantásra, s sokan türelmetlenül vagy érzéketlenül reagálnak társaságukban. Ráadásul a nagyothalláson lehet javítani például hallókészülékkel, de kezelni jelenleg még nem tudják.

2018. október 13. 19:24

Az Origó beszámolója szerint hosszú távon ezen segíthet egy berni kutatócsopornak a munkája, akik nemrégiben mesterséges hallósejteket hoztak létre, ezzel nyújtva jó kiindulást a későbbi kutatásokhoz. 

A Berni Egyetemi Kórház kutatói azonban hatalmas lépést tettek ebbe az irányba.
Először sikerült az emberi belsőfülben a hangok észleléséért felelős szőrsejtek kialakulását utánozni – közölte az intézmény. Ezzel lehetővé vált, hogy a halláskárosodás kezelési módszereit közvetlenül emberi sejteken próbálják ki.

A szőrsejtek már nagyon korán kialakulnak a magzati fejlődés során, nagyjából a terhesség 10. vagy 11. hetében. Már ebben a stádiumban elérik teljes számukat. Mintegy 15 ezer szőrsejttel és 30 ezer spirális ganglionsejttel születünk”
– fejtette ki Marta Roccio kutató.

Az érzékelősejteket a hangos zajok, a fertőzések, az öregedési folyamatok és a méreganyagokkal való terheltség is károsítja. Mivel a sejtek nem pótolhatók, elvesztésük tartós halláskárosodáshoz vezet.
A Berni Egyetemi Kórház szerint a tanulmány eredményei segíthetnek a belsőfülben található csiga szőrsejtjeinek más, gyakoribb sejtforrásokból való megalkotásában.

A szakértők eredményeiket a Nature Communications című szaklapban mutatták be.

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2018. október 13. 23:55
"Mesterséges hallósejtek segítségével gyógyíthatják a siketséget" Gyógyíthatják persze, csak éppen sajnos nem gyógyítják.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!