A férfiak jelentős része is demenssé válna, ha élne addig

2018. október 06. 02:57

Nem túlságosan szívderítő az a kutatási eredmény, amelyre holland tudósok jutottak, mikor a három leggyakoribb központi idegrendszeri betegség, a stroke, a Parkinson-kór és a demencia előfordulásának valószínűségét tanulmányozták. A jó hír az, hogy az életmód megváltoztatásával jelentősen lehet javítani az esélyeken.

2018. október 06. 02:57

„A központi idegrendszer három gyógyíthatatlan betegségét együtt vizsgáltuk, nemcsak azért, mert gyakoriak, hanem azért is, mert sokszor együtt fordulnak elő és lehet, hogy az okok között is vannak hasonlóak" – mondta Arfan Ikram, a rotterdami Erasmus Orvosi Egyetem kutatója, a Journal of Neurology Neurosurgery and Psychiatry című szaklapban közölt tanulmány vezető szerzője.

Ez azt jelentheti, hogy megelőzésüknek is lehetnek közös módjai: a kutatók azt találták, hogy egyes megelőzési stratégiák 20 és 50 százalék közé mérsékelhetik a kockázatot. A nagyszabású kutatásban több mint 12 ezer egészséges, az induláskor 45 évnél idősebb embert követtek 1990-től 2016-ig. A 25 év alatt 5291-en haltak meg a résztvevők közül. Majdnem 1500-nál diagnosztizáltak elbutulást, vagyis demenciát, 1285 embernél alakult ki stroke és 263-nál Parkinson-kór.

A 45 évesnél idősebb nőknél 48 százalék volt az esély arra, hogy a három kórban megbetegedjenek, a férfiaknál 36 százalék.
A különbség oka leginkább az volt, hogy a férfiak korábban meghaltak, azaz nem valamilyen védekező mechanizmus, amivel a férfiak rendelkeznek és a nők nem – mondta Ikram.

A három betegség ugyan gyógyíthatatlan, az egészséges életmód – megfelelő étrend, dohánymentesség és a cukorbetegség elkerülése – mégis védhet a stroke és a demencia ellen és segíthet megelőzni a demencia jelentkezését – tette hozzá. A három idegrendszeri betegség költségei a becslések szerint a világ éves GDP-jének két százalékát teszik ki.

A kutatók megjegyezték, hogy a tanulmányban csak európai származású, viszonylag magas várható élettartamú embereket vizsgáltak, tehát az eredmények „nem biztos, hogy más etnikumokra is alkalmazhatók". A világon a 65 év fölöttiek nagyjából 7 százaléka szenved Alzheimer-kórtól vagy az elbutulás más formájától, 85 év fölött az arányuk 40 százalék. A demensek száma 2050-re megháromszorozódhat, 152 millióra nőhet az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) szerint.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!