Semmi értelme tartós köhögésre gyógyszert szedni

2018. szeptember 17. 13:23

Sokan esküsznek a régi jó házipraktikákra, a mézre és forró italokra, ha a köhögés kezelésére kerül sor. Az MTI híre szerint a gyógyszer tényleg nem hatásos módszer, legalábbis tartós köhögésre semmiképpen.

2018. szeptember 17. 13:23

A svájci Bázeli Egyetemen dolgozó Benjamin Speich és kollégái olyan klinikai vizsgálatokra alapozták a tanulmányukat, amelyek során a pácienseket véletlenszerűen két csoportba osztották és az egyik csoport gyógyszeres, a másik pedig placebós kezelést kapott – írja internetes oldalán a The Independent című brit lap.
    
A szakemberek minden szóba jöhető készítményt számításba vettek, leszámítva a hagyományos kínai orvoslásban használt szereket. Olyan páciensekre szűkítették a vizsgálatokat, akik 3-8 hete küzdöttek köhögéssel. A vizsgált szerek között volt az asztmás rohamok kezelésére és megelőzésére alkalmas szalbutamol, valamint egyéb, kodeintartalmú készítmények.
    
A kutatók szerint a placebóval összehasonlítva a gyógyszerek egyetlen esetben sem gyorsították fel jelentősen a gyógyulás folyamatát, vagy javították a páciens állapotát a vizsgált területek bármelyikében. Ugyanakkor a páciensek 14 százaléka tapasztalt olyan negatív mellékhatásokat, mint fejfájás, hányinger, mellkasi fájdalom és néhány esetben a köhögés súlyosbodása.
    
„A munkánk azt mutatja, hogy noha a köhögés az egyik leggyakoribb ok, amiért az emberek orvoshoz fordulnak, mégsincs hatékony módszer az elhúzódó köhögés kezelésére" – írták a kutatók a British Journal of General Practice című szakfolyóiratban.
    
Speich szerint gyógyszerek felírása helyett a háziorvosoknak biztosítaniuk kellene a pácienseiket arról, hogy a tünetek saját maguktól fognak enyhülni, gyógyszeres kezelés nélkül is.
    
Évente több mint négymilliárd dollárt (1121 milliárd forint) költenek az emberek orvosi rendelvény nélkül kapható köhögés elleni gyógyszerekre világszerte, és a szakemberek szerint kevés kutatás foglalkozott eddig a piacon kapható összes készítmény kiértékelésével.
    
A mostani tanulmányt megelőzően az angliai közegészségügyi szolgálat – Public Health England (PHE) – azt javasolta mindenkinek, hogy mézzel és forró italokkal kezelje a torokfájást, ahelyett, hogy antibiotikumot irat fel az orvosával.

 

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!