Növeli az autizmus esélyét a DDT rövarölő

2018. augusztus 18. 05:48

A DDT (diklór-difenil-triklóretán) olyan rovarölőszer, amelynek igencsak rossz híre van világszerte súlyos egészségkárosító, tumorkeltő hatása miatt. Be is tiltották már évtizedekkel ezelőtt, de az MTI híré alapján úgy tűnik, még a közelmúltban is ki tudták mutatni finn kismamák vérében, ráadásul a rákon kívül az autizmus kockázatát is megnövelheti.

2018. augusztus 18. 05:48

Az American Journal of Psychiatry című folyóiratban publikált mostani tanulmány készítői a várandós nők vérében kimutatott DDT-szint alapján mutattak ki összefüggést, noha hangsúlyozzák, hogy eredményeik nem bizonyítják, hogy az autizmust a DDT okozná.
    
A nagy hatású rovarmérget már évtizedekkel ezelőtt betiltották, mivel felhalmozódik a szervezetben és károsítja a környezetet, ugyanakkor Afrikában olykor még ma is használják a szúnyogpopulációk kordában tartására.
    
A kutatók az anyák PCB-knek való kitettségét is vizsgálták, ám ez esetben nem mutattak összefüggést az ugyancsak régen betiltott kémiai vegyületek és az autizmus között.
    
A New Yorki Columbia Egyetemen dolgozó Alan Brown és finn kollégái több mint egymillió olyan finn nő vérmintáinak elemzésére alapozták az eredményeiket, akik 1987 és 2005 között szültek.
    
A tanulmány szerint azoknak a várandós nőknek, akiknek a vérében magas volt a DDT egyik bomlástermékének (DDE) szintje, 32 százalékkal nagyobb valószínűséggel született autizmussal a gyermeke, mint azoknak a nőknek, akiknek vérében alacsony volt a DDE-szint. Annak valószínűsége pedig, hogy az autizmus értelmi fogyatékossággal együtt jelentkezik a gyermeknél, kétszer magasabb volt azon nők esetében, akiknél emelkedett DDE-szintet mértek.
    
Brownnak két elmélete is van arra vonatkozóan, hogy a DDT miként növelheti az autizmus kockázatát. A DDT-ről már korábban kimutatták, hogy alacsony születési súlyt és koraszülöttséget okozhat, amelyek ismert kockázati tényezői az autizmusnak. A DDT továbbá hozzákapcsolódik azokhoz a fehérjékhez, amelyek lehetővé teszik a sejtek számára a tesztoszteronra és egyéb hormonokra való válaszreakciót.
    
Rágcsálókon végzett kutatások már kimutatták, hogy az ilyen fehérjékhez kapcsoló vegyületek képesek károsítani a magzati agyfejlődést, különösen a hímeknél, ami azért fontos, mert a fiúknál gyakrabban mutatnak ki autizmust, mint a lányoknál.
    
Brown és kollégái most rágcsálókon végzett kísérletekbe kezdenek az elméletek tesztelésére.  Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) becslései szerint 160 gyermekből egy jön világra autizmussal világszerte. Az idegi-fejlődési rendellenesség kialakulásában számos tényező, egyebek között a genetika és a különböző környezeti feltételeknek való kitettség is közrejátszhat.

 

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!