Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

A hormontermelésnek is árthat a túl gyakori éttermi koszt

2018. április 05. 00:43

Az, hogy a gyakori gyorséttermi étkezés növeli az elhízás veszélyét, ma már senkit sem lep meg. De az, hogy nemcsak a gyorséttermek, hanem általában a vendéglátóhelyek túlzott kedvelése is ártalmas lehet, ráadásul olyan anyag juthat általa a szervezetünkbe, amely a hormontermelést is károsíthatja, meglepő konklúziója annak az amerikai tanulmánynak, melyről nemrégiben számolt be az MTI.

2018. április 05. 00:43

A ftalát vegyületeket a műanyagok lágyítására használják, és a tudományos kutatások már régóta bizonyították, hogy az emberi szervezetben módosíthatják, sőt le is állíthatják a hormontermelést és más egészségkárosító problémákat is okozhatnak.
   
Az amerikai tanulmány az első olyan kutatás, amelyben összehasonlították a ftalát-ártalmat a vendéglátóhelyeken rendszeresen étkezők és az otthon készített ételeket fogyasztók szervezetében. A szakemberek kimutatták, hogy az előbbiek szervezetében mintegy 35 százalékkal volt magasabb a ftalátszint azokhoz képest, akik otthon a élelmiszerboltokban vásárolt termékeket fogyasztották.
    
„Ez a tanulmány azt jelzi, hogy a házilag elkészített ételek kevésbé tartalmazhatnak sok ftalátot, a meddőségi problémákat, terhességi komplikációkat és más egészségi problémákat előidéző vegyi anyagot. Eredményeink azt mutatják, hogy a vendéglátóipari helyeken való étkezés fontos és korábban fel nem ismert forrása az amerikai lakosság ftalátoknak való kitettségének" – idézte Ami Zotát, a George Washington Egyetem Milken Intézetének professzorát az intézet közleménye.
    
Az amerikai kutatók a nemzeti egészség– és táplálkozási felmérés (NHANES) keretében 2005 és 2014 között gyűjtött adatokat elemezték. A 10 253 résztvevő arról tájékoztatta a kutatókat, hogy hol étkeztek az elmúlt 24 órában. A kutatók később megvizsgálták a résztvevők vizeletmintáit ftalát nyomait kutatva.
    
A résztvevők 61 százaléka számolt be arról, hogy előző nap vendéglátóipari helyen étkezett. A ftalát-ártalom és a vendéglátóhelyen való étkezés közötti kapcsolat minden korcsoportban jelentős volt, de a legnagyobb a tinédzserek körében. A gyorséttermi ételeket és más nem otthon készült ételeket nagy mennyiségben fogyasztó kamaszok esetében 55 százalékkal volt magasabb a ftalátszint szervezetükben azoknál, akik otthon étkeztek.
    
Bizonyos ételek, különösen a sajtburgerek és más szendvicsek elfogyasztása esetében magasabb volt a ftalátszint, de csak akkor, ha gyorséttermekben, kávézókban vagy éttermekben fogyasztották. A vendéglátóipari egységekben elfogyasztott szendvicsek 30 százalékkal növelték a ftalátszintet minden korcsoport szervezetében.
    
A várandós nők, gyerekek és tinik sebezhetőbbek a hormonkárosító vegyület mérgező hatásai által, ezért fontos, hogy megtaláljuk a ftalát-ártalomnak való kitettség csökkentésének módjait. A jövőbeni tanulmányoknak meg kell vizsgálniuk, hogyan lehet a leghatékonyabban eltávolítani a ftalátokat az élelmiszerekből" – magyarázta Julia Varshavsky, a tanulmány vezetőszerzője.

 

Mandiner éves előfizetés féléves áron!

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!