Szerbiában egy fiatal már belehalt a kanyaróba

2018. január 05. 01:15

Úgy tűnik, az oltási fegyelem lazulásával már elfeledettnek hitt betegségek jelennek meg újból, akár halálos szövődményeket is okozva. Nemrég Budapestről jelentettek két szamárköhögéses újszülöttet, Szerbiában pedig a kanyaró okoz egyre több megbetegedést – jelentette az MTI.

2018. január 05. 01:15

Belgrádban egy húszéves férfi halt bele a betegség okozta szövődményekbe – közölte a szerbiai közszolgálati televízió (RTS).

A belgrádi városi közegészségügyi intézet november elején figyelmeztetett a kanyarójárvány veszélyére, az országban azonban azóta sem hirdettek járványhelyzetet. Az év első kilenc hónapjában 12 kanyarós megbetegedést regisztráltak Szerbiában. Október óta Szerbia és Koszovó területén összesen 630 beteget vettek nyilvántartásba. A legfiatalabb beteg két hónapos, a legidősebb 60 éves volt. A legtöbb fertőzött az öt évnél fiatalabbak és a 30 évnél idősebbek közül került ki. 
   

Az egészségügyi intézmények tájékoztatása szerint a betegek 91 százaléka nem kapta meg a kellő védőoltásokat, illetve nem lehet tudni, hogy kapott-e vakcinát.  A szerb közegészségügyi intézet arra is figyelmeztetett, hogy védőoltásokkal megelőzhető a megbetegedés, ezért felhívta a figyelmet arra, hogy jelentkezzenek azok, akik eddig nem kapták meg a szükséges vakcinákat.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!