Egy jó játék hasznosabb, mint egy tanfolyam

2017. december 21. 16:24

Érdekes eredményre jutott egy angol kutatócsoport, amely a sürgősségi osztályon dolgozó orvosok problémamegoldó képességének alakulását vizsgálta. A medicalonline.hu idézi a tanulmányt, melynek konklúziója szerint egy egyórás célzott videójáték hatékonyabban fejlesztette ezt a kézséget, mint az ugyanilyen időtartamú, de szövegalapú továbbképzés.

2017. december 21. 16:24

A The BMJ-ben ismertetett vizsgálat során a sürgősségi osztályon dolgozó orvosok egy olyan – Éjszakai Műszak névre keresztelt – videójátékot játszottak, amelyben a főszereplő egy fiatal, fiktív, súlyos trauma-sérülteket ellátó sürgősségi orvos volt. A kontrollcsoport ugyanannyi ideig – 1 óra – szöveg-alapú továbbképzésben vett részt. A játékot játszott orvosok a továbbiakban nagyobb hatékonysággal ismerték fel azokat a trauma-sérülteket, akik esetében magasabb szintű ellátásra volt szükség.

A tanulmány vezető szerzője, Deepika Mohan nyilatkozatában elmondta: a videójáték még úgy is eredményesebbnek bizonyult, hogy azt a résztvevők kevésbé élvezetesnek minősítették, mint a szöveges továbbképzést. Mint Mohan hozzáteszi: ha a heurisztikán kívül a játék élvezeti értékét is megnövelik, az eszköz még nagyobb hatékonysággal fogja képezni az orvosokat.

A kutatók szerint az orvosoknak gyorsan kell döntést hozniuk olyan helyzetekben, amikor nem áll a rendelkezésükre kellő információ (az USA-ban évente 30 000 megelőzhető haláleset következik be részben azért, mert a nem traumatológiai osztályon jelentkező, súlyosan sérült beteg nem jut megfelelő időben olyan kórházba, amelyik képes megfelelően ellátni).

A játékot úgy tervezték, hogy az agy azon részei kerüljenek ingerületbe, amelyeket a minta-felismerés során használunk, illetve amelyek a tudatalatti mentális folyamatokat használja a korábbi tapasztalatok gyors döntéshozatalban való felhasználása során (heurisztika). Az egy órányi videojátszás – a narrációba való bevonás révén, illetve olyan történetek használatával, amelyek elősegítik az orvos viselkedésének megváltozását – újrakalibrálja az orvosok agyát, olyan hatásfokkal, hogy a teljesítményük még 6 hónappal később is felülmúlja a szöveg-alapú továbbképzésben részesült orvosokét…

A vizsgálatba 368 olyan orvost vontak be, akik sürgősségi osztályon dolgoznak, azonban nem rendelkeznek traumatológiai szakvizsgával. Az egy órás továbbképzés (az orvosok fele videójátékot játszott, másik fele szöveget olvasott) után a résztvevők tudását kérdőívre válaszolva és szimulációban részt véve tesztelték, és megállapították, milyen arányban diagnosztizálták tévesen a súlyos állapotú beteget és milyen arányban nem küldték tovább a megfelelő ellátást biztosítani képes központba: a videójátékot játszók esetében az arány 53%, míg a szöveg-alapú továbbképzés esetén 64% volt. Hat hónap múlva az orvosok tudását ismét tesztelték, és a korábban egyetlen órányi videójátékot játszók még mindig sokkal jobban teljesítettek: 57% vs. 74% hibaarányt lehetett kimutatni az egyetlen órányi szöveg-alapú képzésben részesültekhez képest.

A kutatók hozzáteszik: a rossz heurisztikán kívül egyéb tényezők is hozzájárulnak a súlyos trauma-sérültek nem megfelelő ellátásához, azonban az orvosok egyre hatékonyabb képzése – főleg, ha az egyre élvezetesebb is lesz – segít az eredményes betegellátás kialakításában. 

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!