Magyar okoskesztyűvel olvashatnak a vakok

2017. október 16. 09:41

Az okoseszközök alkalmazása sok szempontból veszélyes lehet ugyan, de olyan megoldásokat is lehetővé tesz, amelyek nélkül sok fogyatékkal élő embertársunkon nem tudnánk segíteni. A legújabb fejlesztés, az úgynevezett okoskesztyű, amelyről az MTI is hírt adott, gyengénlátóknak és vakoknak segít a mindennapi életben.

2017. október 16. 09:41
Külön örömöt jelent, hogy a találmány magyar egyetemisták nevéhez fűződik. 
 
 A kesztyű és a hozzá kapcsolódó okostelefonos alkalmazás lehetővé teszi bármely nyomtatott szöveg elolvasását, úgy, mintha az Braille-írás lenne – mondta Fülöp Ádám a GlovEye projektvezetője, szoftverfejlesztő. 
    
Klinkó Krisztián hardverfejlesztő, alapító elmondta: az ötlet egy buszon jutott eszébe, amikor látta, ahogy egy látássérült ember a normál írást felolvasó alkalmazást használta, és közben nehezen kapaszkodott. A fejlesztés idén februárban indult, a koncepciót már májusban bemutatták egy tudományos konferencián. Fülöp Ádám szerint jövő nyár elejére kerülhet kereskedelmi forgalomba a termék, a prototípus fejlesztése több százezer forintba került.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!