Már a klinikai próbáknál tart a HIV-vírus elleni szer

2017. szeptember 26. 03:31

Az elmúlt évtizedekben már elcsitult a HIV-vírus és az ennek következtében kialakuló AIDS betegség miatti rettegés, s a fertőzés kezelhetővé, ha nem is gyógyíthatóvá vált, legalábbis a fejlett világban. Ennek ellenére még most is félhetünk egy esetleges komolyabb járványtól, ha az egészségügyi hatóságok nem fordítanak kellő figyelmet a megelőző intézkedédsekre, a potenciálisan veszélyeztetett csoportok védelmére.

2017. szeptember 26. 03:31

Egy fertőző betegség elharapódzása ellen a legjobb védekezés a védőoltás kifejlesztése, de eddig a kutatóknak nem sikerült megtalálni a megfelelő vakcinát.

Egészen mostanáig, ugyanis az MTI tudósítása szerint az amerikai országos egészségügyi intézet (NIH) és a Sanofi gyógyszergyár szakemberei által frissen kifejlesztett ellenanyag állatkísérletekben már bizonyított. A vakcina az emberi szervezetben a vírus hatására keletkező antitesteket használja fel a védettség kialakítására.

 A legtöbb esetben az antitestek nem semlegesítik a HIV-vírus összes válfaját a kórokozó rendkívüli mutációs képessége miatt, az immunrendszer tehát legyőzhetetlen számú vírusváltozattal találja szemben magát.
    
Több éves fertőzöttség után azonban egyes pácienseknél úgynevezett „széles körűen semlegesítő antitestek" alakulnak ki, melyek képesek áttörni a HIV-vírus körüli védőrétegen és elpusztítani a HIV-törzsek nagy részét. A kutatók ezeknek a széles körűen semlegesítő antitesteknek a felhasználásával próbálják kezelni a HIV-fertőzést, vagy megelőzni azt – írta a BBC News.
  
A Science című tudományos folyóiratban közölt tanulmány készítői három ilyen speciális antitest ötvözésével hoztak létre egy olyan erős ellenanyagot, amely „a szervezetben előforduló, eddig azonosított antitesteknél sokkal hatékonyabb”. A szakemberek úgy alkották meg az anyagot, hogy a vírus három „alappillérének" megtámadásával nehezítse meg a kórokozó számára az ellenállást. A természetes módon előforduló antitestek legjobbjai a HIV-törzsek 90 százalékát képesek megtámadni, az új antitest a 99 százalékukat, ráadásul ehhez nagyon kis koncentráció is elegendő belőle.

A 24 majom bevonásával végzett vizsgálatok eredményei azt mutatták, hogy az ellenanyaggal ellátott állatok egyike sem fertőződött meg, miután beoltották őket a vírussal.
   
Az ellenanyag kifejlesztésében a Harvard Egyetem orvostudományi kara, a Scripps Kutatóintézet és a Massachusettsi Műszaki Egyetem szakemberei is részt vettek. A Nemzetközi Aids Társaság „izgalmas áttörésnek" nevezte az eredményeket. Az új ellenanyag klinikai próbái 2018-ban kezdődnek. 

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!