Szentes Tamás a kórházi fertőzésekről nyilatkozott

2017. szeptember 24. 06:27

Az utóbbi időben egyre többet foglalkoznak külömböző orgánumok a magyar kórházak higiéniai állapotával, illetve a kórházi fertőzések veszélyeivel. Mi is idéztük Asbóth Mártonnak, a TASZ munkatársának indulatos közleményét a témával kapcsolatban.

2017. szeptember 24. 06:27

Most Szentes Tamás, az országos tisztifőorvosi feledatokért felelős helyettes államtitkár szólalt meg a támában az M1-en, melyről az MTI is beszámolt. Az államtitkárhelyettes szerint a helyzet javult az elmúlt egy évben, bár a legveszélyesebb kórokozók, az atibiotikumokra nem reagáló MRSA baktériumok okozta fertőzésekről nem ejtett szót. Távolról utalt viszont a nagy port kavart esetre, melyben egy koraszülött csecsemő vesztette életét a órházban fertőzés következtében..

Szentes Tamás példaként említette, hogy javult a helyzet a clostridium difficile fertőzések vonatkozásában. Ebben jobbak a mutatóink, mint amilyenek például Finnországban vagy Németországban – jegyezte meg, hozzátéve: ez nem azt jelenti, hogy nincs hova fejlődni. Elmondta, hogy tavaly ezzel kapcsolatban kiadtak egy módszertant, s vélhetően ennek hatására harmadára csökkent az ilyen kórházi fertőzések, illetve az ehhez kapcsolódó járványok száma.
    
A helyettes államtitkár kiemelte továbbá, hogy a fertőzések megelőzésére, például a kézhigiénés szokásokra módszertanokat dolgoztak ki, voltak infrastrukturális fejlesztések és intézményi ellenőrzések is. Szentes Tamás azt is elmondta, hogy a kézhigiénére vonatkozó értékelési rendszerben az elmúlt években egyre több intézmény került jó, illetve kiváló kategóriába. 

Azt is megemlítette: jelentős problémát jelent, hogy az utóbbi években egyre több a kórházakban a súlyos beteg. Az olyan betegek, akiket az új terápiáknak köszönhetően életben tudnak tartani. Hozzátette: az orvostudomány már ott tart, hogy olyan csecsemőket is életben tudnak tartani, akiket korábban elvesztettek volna. Az ilyen esetekben pedig nagyobb a kockázata egy-egy kórházi fertőzésnek, annak lefolyása súlyosabb, akár fatális is lehet – jegyezte meg Szentes Tamás.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!