Most már biztos: a kávézás nem ártalmas!

2017. július 13. 16:27

Ebben a rovatban már esett szó arról, hogy a mértékletes kávézás nem feltétlenül ártalmas az egészségre, sőt, akár hasznunkra is lehet. Ezt erősíti meg az MTI híre, mely két nagyléptékű és hosszú ideig tartó kutatás eredményét összegzi.

2017. július 13. 16:27

Az első tanulmány több mint 185 ezer résztvevő kávézási szokásait vizsgálta, őket a kilencvenes évek elején toborozták és átlagosan 16 évig követték nyomon őket. Az eredmények szerint napi egy kávé fogyasztása 12 százalékkal csökkentette a halálozás kockázatát bármely korcsoportban, míg akik két vagy három kávét is ittak naponta, azok 18 százalékkal kisebb kockázatnak voltak kitéve, etnikai hovatartozástól függetlenül.
   

„Azt találtuk, hogy a kávézóknál csökkent a szív– és érrendszeri, rák–, légzőszervi, vese– és cukorbetegség miatti halálozás rizikója"  foglalta össze Veronica Setiawan, a tanulmány társszerzője, a Dél-karolinai Egyetem professzora. A másik tanulmány  amely a maga nemében az eddigi legnagyobb  több mint 450 ezer résztvevőt vizsgált, akiket 1992 és 2000 között toboroztak európai országokból és szintén átlagosan 16 éven át követtek nyomon.
   

Figyelembe vettek számos olyan tényezőt, mint az életkor, a dohányzás, a testmozgás, a képzettség. Azt találták, hogy a nem kávézókhoz képest azoknál, akik három vagy annál több kávét ittak naponta, 18 százalékkal csökkent a halálozási kockázat a férfiak és 8 százalékkal a nők körében. A szakértők azonban arra figyelmeztettek, hogy az Annals of Internal Medicine folyóiratban közölt két tanulmány nem tudta kimutatni, hogy egyedül a kávézás okozná a csökkenő kockázatot és az is lehetséges, hogy a kávézóknak egyszerűen egészségesebb az életstílusuk.
   

Emellett a kávéfogyasztásukról maguk a részvevők szolgáltak adatokkal, néhányan koffeinmentes és koffeines kávét is fogyasztottak, az európai tanulmány pedig csak egy-egy időpontban vizsgálta a kávézás mennyiségét. Ezek mind hatással lehettek a kapott eredményekre. A két tanulmány szerzői egyetértettek abban, hogy a kérdésben további kutatások szükségesek. Marc Gunter, Nemzetközi Rákkutatási Hivatal munkatársa, a második tanulmány társszerzője úgy fogalmazott: „nem javasolnám senkinek, hogy mostantól öntse magába a kávét, de azt igazolták a kutatások, hogy a kávézás biztos nem ártalmas, része lehet az egészséges étrendnek". 

 

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!