A jógázástól is fájhatnak az izmok

2017. július 03. 05:05

Természetesen a címben nem az eredeti, spirituális értelmezésére gondolunk, inkább a modern nyugati világban mostanában elterjedt elsősorban sportolási céllal űzött mozgásformára. Erről állapították meg ausztráliai kutatók az MTI híradása szerint, hogy mozgásszervi problémákat okozhat.

2017. július 03. 05:05

„Míg egyrészről hatékony módszer lehet a váz– és izomrendszeri megbetegedések kezelésére, akárcsak a testmozgás bármely fajtája, másrészről azonban az okozója is lehet az ilyen típusú fájdalmaknak"  mondta Evangelos Pappas, a kutatás társvezetője.
   

Az eredmények szerint éves szinten az emberek 10 százalékánál  ez tízszerese az eddig véltnek okoz váz- és izomrendszeri megbetegedést a jóga, ami hasonló az egyéb sportokat űzők körében bekövetkező sérülések arányához.
   

„Azt is megállapítottuk, hogy a jóga súlyosbítani tudja a már meglévő fájdalmakat. Ez azt jelenti, hogy az esetek 21 százalékában rosszabbodik a fájdalom a jógázás miatt, különösen a felső végtagokat érintő váz– és izomrendszeri megbetegedések esetében"  húzta alá Pappas, hozzátéve, hogy az esetek több mint egyharmadában, a jóga okozta fájdalmak eléggé súlyosak voltak ahhoz, hogy megakadályozzák a jógaórákon való részvételt és több mint három hónapig tartottak.
   

A tanulmány szerint a jóga okozta „új" fájdalmak többsége a felső végtagok tájékán (váll, könyök, csukló és kéz) jelentkezik, feltehetőleg a lefelé néző kutya és az ehhez hasonló pozíciók miatt, amelyek a felső végtagokra terhelik a testsúlyt.
   

A mostani eredmények segíthetnek annak mérlegelésében, hogy a jóga-e a legmegfelelőbb választás egy-egy egyén számára. „A jóga okozta fájdalom megelőzhető a gyakorlatok óvatos kivitelezésével és, ha szólunk az oktatónak a már meglévő fájdalmainkról, valamint az orvosunkat is tájékoztatjuk arról, hogy jógázni járunk"  jegyezte meg Pappas.
   

Hozzátette: „javasoljuk továbbá a jógaoktatóknak, hogy beszéljék meg a tanítványaikkal a gyakorlatok helytelen elvégzéséből eredő kockázatokat és, hogy a jóga esetlegesen súlyosbíthatja a meglévő sérüléseket".

 

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!