Nemsokára egy appal is kezelhető lesz a depresszió?

2017. június 28. 06:00

A digitális technika, a “kütyüfüggés” személyiségtorzító hatásáról mi és mások is sokszor írtak már, de a digtalizáció előnyeiről eddig csak a gyógyászati technológia fejlődése kapcsán esett szó. A Medicalonline viszont nemrégiben egy olyan technológiáról adott hírt, melynek segítségével közvetlenül depressziós betegegek álllapotán lehet javítani méghozzá a gyógyszerekkel vetekedő hatékonysággal.

2017. június 28. 06:00

A Mount Sinai Orvostudományi Iskola pszichiáterei és kereskedelmi egysége az arcok érzelmi állapotának felismerésén és memorizálásán alapuló technológiát fejlesztettek ki major depresszióban szenvedők kezelésére. A kognitív–érzelmi kezelési mód a fejlesztők szándéka szerint a következő lépcsőben mobiltelefonos applikáció révén is alkalmazható lesz.

A módszer szerint a betegek arcképek sorozatát nézik végig, és eközben azonosítaniuk kell, hogy milyen érzelem látható egy-egy képen, továbbá meg kell mondaniuk, hogy ugyanazon a sorozaton belül addig hány olyan arcképet láttak, amelyik ugyanazt az érzelmet tükrözte.

A Brian Iacoviello és munkatársai által végzett klinikai vizsgálat eredménye szerint a módszer 6 hetes használata 42%-kal csökkentette a major depresszió tüneteit (az érzelmes arcok helyett különböző geometriai formákat néző kontrollcsoport depressziós tünetei 15,7%-kal enyhültek).

Mint Iacoviello elmondta, a fejlesztők szándéka az volt, hogy a depressziós betegek gondolkodási rendellenességeit (pl. perszeveráció, kényszeresség, a negatívumokon rágódás) vegyék célba azáltal, hogy egyszerre aktiválják bennük az érzelmi feldolgozás és a kognitív kontroll folyamatait: ha a kognitív kontrollért felelős, magasabb agyi központok aktívak maradnak az érzelmi stimulusok feldolgozása közben, az illető tudatosan irányíthatja a figyelmét, és megszüntetheti a negatív gondolatok önismétlő köreit.

A digitális terapeutikum hatékonysága a gyógyszeres kezelés hatékonyságával vetekszik, azonban biztonságossági profilja sokkal kedvezőbb, tette hozzá a pszichiáter.

 

 

*Az anyag megjelentetését a Splendidea Communications Kft. támogatta

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!