Már nem egyenlő a halálos ítélettel a HIV-fertőzés

2017. május 12. 14:48

Néhány évtizede még a legrettegettebb betegségek közé sorolták a HIV-fertőzést. Aki ezzel a diagnózissal szembesült, alig néhány hátralévő évre számíthatott, s még az is komoly szenvedéssel járt. A vírusfertőzést ugyan teljesen meggyógyítani még ma sem tudják, de az MTI által idézett szaksajtóban közölt elemzés szerint fiatal korban elkezdett kezeléssel most már az életkilátások az egészségesekéhez hasonlóak.

2017. május 12. 14:48

Azok a húszéves fertőzöttek, akik 2010-ben kezdték szedni az antiretrovirális gyógyszereket, várhatóan 10 évvel tovább élnek, mint akiket 1996 óta kezelnek hasonló terápiával – idézte a BBC hírportálja a tanulmányt.
   

Az antiretrovirális kezelés három vagy több, a kórokozó szaporodását gátló gyógyszert foglalja magában. Az orvosok szerint a kezelés minél korábbi megkezdése sokat segít, hogy tovább és egészségesebben éljenek a fertőzöttek. Az AIDS-szel foglalkozó karitatív szervezetek azonban rámutattak, még mindig sokan vannak, akik nem tudnak arról, hogy a HIV-vírus hordozói.
   

A tanulmány szerzői, a Bristoli Egyetem kutatói megállapították, hogy a HIV-kezelés rendkívüli sikeressége a kevesebb mellékhatással járó, a vírus szaporodását hatékonyabban gátló új gyógyszerek számlájára írható. A legfrissebb gyógyszerekkel szemben a vírus nehezebben válik ellenállóvá.
   

A jobb életkilátások a gyógyszerek mellett a javuló szűréseknek és a HIV okozta egészségi problémák hatékonyabb kezelésének köszönhetők. A kutatók 18 korábbi tanulmányt elemeztek, ezek mintegy 88 500 európai és észak-amerikai HIV-fertőzött adatait tartalmazták. Az életkilátások becslésekor a gyógyszeres kezelés kezdetétől számított három éven belüli halálozási arányokból indultak ki.
   

Azt találták, hogy kevesebben haltak meg a vizsgált időszakban a kezelést 2008 és 2010 között, mint az 1996 és 2007 között megkezdők közül. Egy húszéves, aki 2008 után kezdte a terápiát és a kezelés első éve után kevés volt a szervezetében a vírus, várhatóan 78 évig fog élni, ami az egészséges népesség kilátásaihoz hasonló.

 

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!